április 23, 2016

J.G. Telfordban


Voltatok már úgy, hogy nagyon szerettetek volna valakivel személyesen is találkozni, aztán, amikor végre eljött a várva várt nap, kiderült, hogy a megérzésetek jól súgott, valóban nagyszerű emberrel hozott össze a sors?
Pontosan ezt érzem, amióta J.G. Hertzler-rel, alias Martok tábornokkal összeismerkedtem.

Valahogy a klingon fajjal önmagáért sosem tudtam megbarátkozni igazán. Jó, jó, persze, nagy és gazdag kultúrájú, becsületükre kényes fickók ők, egy harcos, hódító nép fiai, akik a halálig hűségesek a Klingon Birodalomhoz (csekély kivételtől eltekintve), tisztelet nekik. Távolról! De hogy szeressem is őket, arra már nem tudott rávenni még a Star Trek sem. Túl vadnak, sokszor közönségesnek láttam őket, hirtelen haragúnak, indulatosnak, akik mindent erővel, verekedéssel, agresszióval akarnak megoldani. Amolyan favágó faj néhány valóban becsülendő erénnyel.
Egészen addig gondolkodtam róluk így, amíg nem néztem Deep Space Nine-t és nem sétált be a képernyőre Martok.

Martok véleményem szerint a legintelligensebb klingon az egész Star Trek univerzumban.
Ízig-vérig klingon, le sem tagadhatná, főleg amikor romulánokkal tárgyal, vagy amikor a megölt ellenségei holtteste fölött borozgat kinevetve Sisko-ékat, mert ők ezt nem teszik. Mégis alkalmazkodó, empatikus és még szíve is van, amit egyáltalán nem próbál eltitkolni, mint a klingonok általában. Gondoljunk csak arra, miket mondott Worfnak, amikor az nyűglődött magával és Jadziával az esküvő miatt.
Bölcs is, annak ellenére, hogy ezzel a tulajdonsággal inkább az idősebb klingon nemzedéket ruházták fel a Star Trekben, nem Martok korosztályát.

Martok egyszerűen összebarátkoztatott a klingonokkal, és megszerettem ezt a fajt is.

Amióta Star Trek-színészekkel találkozom időnként, egyszerűen valósággal remegtem azért, hogy egy napon J.G. is ellátogasson Londonba. Láttam videókat a YouTube-on más conokról, ahol részt vett, és ez még inkább felkeltette az érdeklődésemet, hogy milyen lehet a valóságban, testközelből.
Időközben még a facebook-on is összejelölődtünk, néhány mondatot váltottunk is privátban, de hát azért még ez sem volt az igazi.

Cirka 3 hete annak, hogy Telfordban, egy közép-angliai városban rendeztek egy Star Trek cont, melynek meghívottjai Aron Eisenberg (Nog) - őt már megismertem pár éve Londonban -, és maga J.G. voltak.
Naná, hogy azonnal jegyet vettem, szállást foglaltam hónapokkal a rendezvény előtt.

Aronról már írtam bővebben egy korábbi posztban. Azóta annyi történt vele, hogy pár hónappal ezelőtt átesett egy vesetranszplantáción - gyerekkora óta idegen vesével élt, ami felmondta a szolgálatot, ezért másikat kellett neki beültetni -, és már teljesen felépült, ép és egészséges, kedves, aranyos, amilyen mindig.

A főszereplő viszont most számomra ezen a conon J.G. volt. Eszméletlenül kíváncsi voltam már rá.
Amikor megérkeztem, az első szavam a köszönés után az volt a rendezőhöz, hogy J.G. itt van-e. Mondta a lány, hogy itt van, szaladjak be a terembe, mert épp most lépett föl a színpadra. Nem kellett kétszer mondania, már loholtam is befele.
Miután a színpaddal szemben volt a terem bejárata, a legelső ember, akit ott megpillantottam, J.G. volt. Én kábé úgy, ahogy ott voltam, kimerevedtem és földbe gyökerezett lábbal csodáltam.

Gyerekek, ez az ember kiköpött Martok! :-D

Rendkívül katonás, látszik, hogy a katona apukája annak idején katonás stílusban nevelte a csemetéjét.
Udvarias, bár kicsit darabos, időnként már-már nyersnek tűnően szókimondó, de sohasem sértő, vagy indiszkrét. Erőteljes, időnként harsány, de nem erőszakos. Határozott és erősen meghúzza maga körül a határokat. Annyira határozottan, hogy ezek mindenki számára nyilvánvalóan érződnek, így senki sem meri feszegetni azokat (engem kivéve, de ezt majd később ;-) ) Ez a felszín.
Miután nem szoktam megelégedni a felszínnel, mert azzal sokra nem megyünk, ezért igyekeztem mögé látni a dolgoknak. Egy mérhetetlenül kedves, barátságos, melegszívű, érzékeny és empatikus embert találtam a felszín alatt, aki még megfelelően laza is, meg minden hülyeségben benne van. Azt, hogy intelligens, okos, művelt és akármiről lehet vele dumálni, azt már nem is mondom, mert egyértelmű.
Hihetetlenül összetett, mégis - jó értelemben véve - egyszerű. Érdekes keveréke a látszólag egymásnak ellentmondó emberi tulajdonságoknak, amiket ügyesen összehangolt magában.

Nem, ezt mind nem akkor vettem le, amikor első pillanatban lenyűgözve bámuldoztam rá, ez az egész vele töltött nap tapasztalata.

Hogy miről beszélt ott a színpadon, bevallom, gőzöm sincs. Hallottam a hangját - végre már élőben! -, meg értettem a szavait, de annyira el voltam bűvölve, hogy az agyamig nemigen jutott el semmi audio-inger, így a memóriámba sem tudtam azt elmenteni. Magyarul: álltam ott, mint a faszent, elvarázsolva és gyönyörködtem.

Miután lejött a színpadról és mi, a tömeg oszlásnak indultunk, kicsit körülnéztem, hova is keveredtem. Szabályos con volt ez, mindenféle árusokkal, meg szervezőkkel, meg mindenfajta Csillagflotta-egyenruhába, meg klingonnak öltözött népekkel, csak minden sokkal kisebb volt, mint Londonban. Szóval a rendszere ugyanaz volt, a mérete volt más. No meg a hangulata, ami sokkal, de sokkal családiasabb volt, mint a rettentően hatalmas londoni rendezvényé.

Miután tájékozódtam, a terembe visszatérve felfedeztem, hogy J.G. ott ül egy asztalnál és autogramot osztogat. Szóval eljött a várva várt pillanat, hogy végre szót válthassak vele személyesen is.
Mivel ő sem az a kapkodó idegbeteg típus, így, bár nem voltak előttem sokan, várakozni kellett egy kicsit. J.G. ráérősen beszélgetett. Ezt sosem bántam, most sem. Várakozni is jó valami jóra. Amíg ő diskurált, én a mellette ülő rendező lánnyal dumáltam.

Aztán következtem én. Talán már mondanom sem kell, hogy az akcentusom volt a legelső téma, valahogy ez szinte mindig jó beszélgetésindító mindenki számára :-D Amikor meghallotta, hogy magyar vagyok, abban a pillanatban kapásból kezdte sorolni azokat a jelenkori magyar fizikusokat, akikről nemrég olvasott egy könyvben (szégyenszemre én meg egyik nevet sem hallottam még), meg magyar művészeket is említett. Csak úgy, zsigerből felsorolt vagy 8 magyar nevet, mi lett volna, ha még előtte gondolkodik is? :-D

Velem sem kapkodott, kiveséztük a magyar témát, aztán kiszúrta a farmeremet, így jött a farmernadrágom mibenléte. Egy kőmosott, streccs farmerben mentem, ami szerinte nem is farmer, mert "soft", az övé az igazi farmer, mert az vastag. A végén kiegyeztünk abban, hogy ő a férfi, járjon ő páncélban, én nő létemre inkább maradok az én kis puha nadrágomnál. Még váltottunk néhány mondatot erről-arról, aztán jöhetett a fotóválasztás - itt nem előre kellett választani, mint Londonban. Mindenféle fotók voltak előtte, Martokos volt a legtöbb, de volt kép más szerepeiről is, meg valami rajzfilmről, amihez a hangját adta, ilyesmik.
Kérdeztem, melyik kép a kedvence, erre azonnal rábökött a rajzfilmes képre, de lehetett látni még azon a nagyon komoly képén is, hogy hülyéskedik. Ja, vagy úgy! Akkor oké, akkor hülyüljünk.
Végül kiválogatott nekem három Martokot ábrázoló képet - valahogy levehette, hogy trekkie vagyok (isten tudja, miből, hiszen erről nem esett szó), mert eszébe sem jutott utána mást mutogatni -, egyik klasszabb volt, mint a másik. Végül azt a hármat is leszűkítette kettőre, és kérdezte, hogy melyiket kérem. Határozottan ráböktem - a harmadikra. Ha már elkezdett hülyülni, hát hülyüljünk, nem? :-)) Meg azért mégiscsak nekem kell kiválasztanom a képet, amit szeretnék, és tudok ám én dönteni, csak időt húzni is tudok, ha még pár percig élvezni akarom valaki társaságát :-))
Szépen ráírta a képre, hogy "Andreának, a legdrágább magyaromnak", aláfirkantotta J.G.-ként és Martokként is, meg még egy szivecskét is rajzolgatott nekem a neve mellé.

Ezután szépen kilevitáltam a teremből, mert menésnek nem nagyon lehet nevezni azt, ahogy én akkor, rá-rápillantva a szignált fotóra, közlekedtem :-))

A következő állomás, ami minden con része, a fotózás volt. Először Aronhoz sorakoztunk fel, közben felmértem a fotós hangulatát és karakterét (nem mindegy!), meg beszélgettem a körülöttem állókkal a várakozás perceiben.
Aron, bár 3 évvel ezelőtt találkoztunk személyesen, és azóta csak a facebook-on hozott össze minket időnként a sors, ahol az egyik barátja vagyok az 5000-ből, azonnal megismert. Már 3 éve is csodájára jártam a memóriájának, most ez fokozódott. Még a keresztnevemre is emlékezett, csak a családnevem nem jutott az eszébe, azt megkérdezte. Öleléssel üdvözölt, mint egy régi barátot. Nagyon aranyos srác, nagyon csípem :-)
Aztán jött a fotózkodás J.G.-vel.

A hotelben, ahol a cont rendezték, átalakítottak egy kisebb termet a Rotarran hídjává (tudjátok, a Rotarran volt Martok hajója), egész nap egy klingonnak öltözött sráccal lehetett ott fotózkodni, már aki akart. Én nem akartam, viszont J.G. nagyon, mert nem foglalkozott a fotózós hellyel, azonnal elindult a kapitányi szék felé, úgyhogy a fotós rögtön hátraarcot csinált kamerástól, és belőtte magának a helyszínt néhány próbafotóval (más volt ott a világítás).
J.G. elkérte a klingon gyerektől a fél hacukáját - magyarul azt a hosszú izémizét, amit egy klingon kancellár az egyenruhája fölött visel -, beleugrott, és elfoglalta a helyét az őt jogosan megillető kapitányi székben, a karfára meg rátette a mobilját, ami a hajó vezérlőjét volt szíves megtestesíteni :-))
A fotózkodás úgy történt, hogy az ő székének egyik oldalán állt a klingon gyerek, a másik oldalán meg az aktuális vele fotózkodó magamfajta. Minden nagyon klingonos, katonás volt, mindenki rendkívül fegyelmezetten, egyetlen mosoly nélkül csinálta végig a saját proceduráját. Ej, mondom, ez így nem lesz okés...

Miközben a sorban előttem várakozó ír csajjal beszélgettünk - természetesen a Star Trekről és színészeiről -, folyamatosan kattogott az agyam, hogy mit találjak ki. Csak nem fogok már, éppen J.G.-vel, 5 méteres távolságból fotózkodni... Rendben, hogy katonaság, meg hajóhíd, meg klingon fegyelem, no de azért ez mégiscsak egy con, és végülis nem Martok ül ott abban a székben, hanem J.G. Jó, persze, Martok, mert ő játszotta, de hát ő akkor sem Martok. Szinte füstöltek a fogaskerekek az agyamban.
Már az ír lányt hívták, ő is nagyon fegyelmezetten sétált a szék mellé, elkészült a fotó, jöhettem én.

Na, ilyenkor adok hálát a jóistennek, hogy ilyen improvizatívnak teremtett. Abban a pillanatban, amint intett a fotós, hogy mehetek, már vágódtam is befele, csak nem egészen abban a szögben, ahogy azt várták. J.G. hamar levette, hogy mi a pálya, azonnal kapta le a mobilját a szék karfájáról. Még éppen időben, ugyanis a következő pillanatban már huppantam is a karfára, már át is öleltem, sőt, még a klingon srácot is közelebb húzkodtam a derekánál fogva, mert már éppen le akart lépni, de lefüleltem.

A fotós úgy röhögött, hogy elrontotta a képet, úgyhogy ülhettem ott tovább. Amíg kicsit rendbeszedte magát, addig J.G.-vel beszélgettünk. Ennek az lett az eredménye, hogy totálisan elfeledkeztem a klingon srácról, csak, miután láttam a képet, tudatosodott bennem, hogy jé... ő is ott volt.
A fotós lőtt rólunk egy minisorozatot, utána kiválasztottam a nekem legjobban tetsző fotót. Naná, hogy olyan képet választottam, amin J.G. fogja a kezem, még szép!

Utánam már minden ment a régi kerékvágásban, senki más nem merte letámadni a Klingon Birodalom fejét és a Rotarran kapitányát. Még J.G.-t sem. Ez van :-)

Ezután bóklászgattam, beszélgettem egy nagyon kedves hármassal, aminek a tagjai Picard kapitánynak, Sisko-nak és Data-nak öltöztek. Abszolút felismerhetőek voltak, még csak a rangjelzést sem kellett figyelni.
Data feltűnően sokat nevetett és viccelődött, meg is jegyeztem neki, de miután közölte, hogy most éppen be van kapcsolva az érzelem chipje, megnyugodtam, hogy nem romlott el :-))
Dumálgattam egy klingonnak öltözött nagyon helyes lánnyal is, aki kerekesszékben érkezett, viszont profin forgatta az ugyan nem éles, de egyébként teljesen igazi, ennélfogva súlyos bat'leth-jét. Most volt életemben először bat'leth a kezemben :-)

Később az egész társaság visszaözönlött a terembe, ugyanis a szervezők Star Trek aukciót tartottak, mindenféle ereklyékre, fotókra, könyvekre, hajómodellekre, ilyesmikre lehetett licitálni.
Hátra ültem, ugyanis csak nézőként akartam jelen lenni, tobzódjanak elöl azok, akik licitálnak.
Az aukció alatt J.G. aktivizálta magát, bejött a nézőtérre és szemből segített az árverést levezető főszervezőnek észrevenni az újabb és újabb liciteket. Sétálgatott a széksorok között, aztán egyszer hátratévedt, meglátott, rám mosolygott és jött oda hozzám, megfogta a kezem, beszélgettünk egy kicsit. Ezek szerint nem bánta, hogy abszolút nem vetettem magam alá fotózáskor a felállított szabályoknak, hanem a magam módján, meglehetősen öntörvényűen jártam el, lazán és ellentmondást nem tűrően benavigálva magam a határai mögé. (Abban meg teljesen egyetértettünk, hogy a mai ember, még ha Csillagflotta egyenruhába bújik, vagy klingonnak öltözik is, meglehetősen ferengi :-)) )

A rendezvény végén szépen, ahogy a DS9-osok esetében ezt szoktam, elköszöntem Arontól, megállapodtunk abban, hogy jövőre ugyanitt találkozunk, ugyanis elígérkezett már a 2017-es telfordi conra is. Aztán J.G.-t kerestem, nagy nehezen meg is találtam, éppen beszélgetett valakivel a tömegből. Kivártam, aztán elköszöntem tőle is. Persze most is beszélgetésbe keveredtünk, amíg Arontól 2 perc alatt elköszöntem, addig J.G.-vel legalább 10 percig tartott a búcsúzkodás. Eszméletlen, mennyit tudunk beszélgetni és mennyi mindenről :-)) Kár, hogy csak 1 napos volt a rendezvény - eredetileg 2 naposra tervezték, csak változott a program -, mert akkor többet tudtunk volna beszélgetni, és talán a komolyabb témákba is jobban bele tudtunk volna menni, mert most azokat is csak érintettük.

Nem baj, szeptemberben Kelet-Angliában lesz egy másik con, az remélhetőleg már tényleg 2 napos lesz, arra is jön J.G., és persze nekem is ott a helyem. Majd akkor bepótoljuk, ami a mostani traccspartikból elmaradt :-)

"Lapzárta" után érkezett meg az a videó, amin J.G. a színpadon beszél. Megnéztem, most már tudom, miről volt szó :-D Nézzétek meg ti is:


video

március 19, 2015

Az Univerzum legfényesebb csillagának...


Hello, Mr. Nimoy. Vagy mondjam inkább, hogy Mr. Spock?
Igazad van, mindegy.

Csak el szeretném mondani neked, hogy nem hiányzol. Nekem nem. Még...
Tudod, annyira hirtelen rohantál el, még föl sem fogtam, hogy átköltöztél egy másik világba. Számomra még mindig itt vagy velünk.

Tudom, tudom, a logikus az lenne, ha szembenéznék a szomorú valósággal és végre elbúcsúznék tőled. De hát te tudod a legjobban, hogy mi, emberek nem a logikus gondolkodásunkról, pláne tetteinkről vagyunk híresek.
Igen, azt is tudom, hogy így meg valószínűleg a lehető legváratlanabb és legalkalmatlanabb pillanatban fog lelibegni a papírhuszas, és valami istenverte tömegben fog utolérni a hiányod, amikor majd negyvenezer röhögő vadidegen között kezdek el hirtelen görcsösen zokogni, és tök ciki lesz.

Nem baj. Legyen így.
Csak még hadd jásszam egy kicsit, hogy élsz, hogy nincs semmi baj; hadd várjam a twitteren a következő üzenetedet szép türelmesen.

Öt éves korom óta játszom veled startrekesdit, egy csodálatos, bár korántsem hibák nélküli fantáziavilágot, hát mondd, számít még néhány plusz nap, hét, vagy hónap? Játsszunk tovább.

Játsszuk, hogy a tavasz után nyár jön, és, ahogy eddig, most is együtt nézzük - csak te az óceán egyik partján, én a másikon.
Aztán a nyár után játsszunk őszt; te majd verset írsz az élet vagy a szerelem múlásáról, én pedig olvasom a neten.
Játszhatunk később telet is. Amikor kopaszok a fák, nem dalolnak a madarak és az alvó világra a természet, vagy az Isten fehér takarót borít. Érkezik a hanuka és a karácsony ünnepe... És már nem lesz kinek boldog hanukát kívánni és tőled sem érkezik karácsonyi üdvözlet...

Szeretlek.
Jó, hogy volt annyi eszem, hogy ezt írásba adtam neked többször is, remélem, olvastad.
Bevallom, az első alkalommal össze kellett szednem a bátorságomat, hogy leírjam neked - sosem találkoztunk személyesen, ráadásul egy logikus vulkáni vagy... De félig ember is és teljes egészedben Leonard Nimoy. Így azért nem volt olyan nehéz lepötyögni ezt a három szót: I love you.

Hadd játsszak még egy kicsit veled... Még nehéz, még nem bírom el. Nem vagyok készen.

Látod? Potyognak a könnyeim, miközben írom ezt neked...

július 14, 2014

A 2014-es londoni Comic Con


Ahogy ígértem, íme a beszámoló. A képeket hozzá a facebook-on, vagy pedig ebben az albumban találjátok.

Nagy volt a sürgés-forgás ezen a hétvégén olyannyira, hogy szombaton, mivel picivel később értem a szokásosnál a rendezvényre, be sem jutottam. Illetve bejutottam volna úgy 3 óra várakozás után, de erre nem vállalkoztam, inkább vasárnap jó korán mentem, hogy mindenre és mindenkire jusson idő.

A Star Trek-ből a Jadzia Daxot játszó Terry Farrell és az ENT-ből Dominic Keating (Reed hadnagy) voltak a meghívottak. Akikre még fentem a fogam, azok Star Wars szereplők, nevezetesen Carrie Fisher (Leia), Billy Dee Williams (Lando) és Ian McDiarmid (Palpatine) voltak.

Dominic fotózásáról majdnem lemaradtam, pár perccel a megérkezésem után kezdődött, a jegyeknél pedig hosszú, lassú sorok kígyóztak... így hát bekuncsorogtam magam egy fiatal, angol pár elé, akik szívesen maguk elé engedtek, nehogy lemaradjak valamiről.
Dominic-kal már találkoztam életem legelső con-ján, sőt, ő volt a Star Trek színészei közül az első, akivel összehozott a sors annak  idején. Csakhogy akkor nem készült fotó, úgyhogy most pótoltam.
Dominic, mint mindig, tünemény volt. Amikor odaálltam mellé, jól összekoccant a fejünk, úgyhogy érdekes kép sikeredett kettőnkről, jót nevettünk :-))

Ezután gyorsan beszereztem a többi fotójegyet, aztán indultam Jadziához. Jó sokat kellett várakozni, ugyanis Terry is azok közé tartozik, akik nem rendezik le az embereket egy gyors autogramfirkával, ő is beszélget. De kivártam a soromat, aminek a jutalma az lett, hogy jól "kipletykáltuk" a DS9 szinte teljes legénységét :-))
Terry aranyos, bűbájos, okos és rettentően jó humora van, élvezet vele a beszélgetés.
A fotózáson sem volt más, iszonyú jó hangulatban telt az egész, rengeteget nevettünk.

A Star Trek színészei megintcsak kitettek magukért, öröm volt velük a találkozás :-)

Sajnos most nem lelkes folytatás következik, hanem egy picit lehangoló. Én is lehangolódtam, és mélyen elgondolkodtam néhány dolgon. Először is az események:

Carrie Fisher-ről lecsúsztam, már előző nap elkeltek a fotójegyei. Asztala nem volt, legalábbis én nem találtam, pedig tűvé tettem utána többször is azt a szekciót. Így Leia most kimaradt az életemből.

Fotózkodás Lando-val, azaz Billy Dee Williams-szel.
Lando karakterét nagyon kedvelem, tényleg vártam a találkozást vele. Hogy nem az asztalánál kezdtem, annak az volt az oka, hogy hozzá is sorszám kellett, és a fotózás hamarabb került sorra, mint én a sorszámommal.
Rengetegen toporogtunk a fotóra várva egymás hegyén-hátán, és hát... csalódás volt :-(
Az, hogy Lando már nem az a fess fiatalember, aki cirka 30 éve volt, hanem egy idős úr, nem gond, hiszen ők is emberek, idősödnek. Viszont az, hogy a fotózás abból állt, hogy felrakott egy műmosolyt és folyamatosan nézett a kamerába nem törődve azokkal, akik mellé álltak (magyarul: ránk sem nézett. Senkire!), az kicsit érdekes volt a számomra és bevallom, egyáltalán nem dobott fel.
Ezek után már vissza sem mentem az asztalához, minek? Ha egy pillantásra sem méltatja azokat, akik őt kedvelik, akkor fölösleges erőltetni bármit is. Képet találok róla eleget a neten, ha éppen nézegetni akarom.

A Császár már kedvesebb volt, pedig ő egészen a nap végén fotózkodott, meglehetősen fáradtan. Ian McDiarmid itt nemcsak a Star Wars-ból ismert, hanem, mint skót színész, egész Britannia-szerte népszerű elsősorban színházi alakításai miatt.
Kedves öregúr, bár ő sem túl közvetlen. Ezzel együtt a fotózáson hozzá érkezőkkel kezet fogott, barátságosan mosolygott rájuk, utána pedig megköszönte. Egészében véve jó benyomást tett rám, megkedveltem őt annyira, amennyire ilyen kevés idő alatt lehet.

Mindezen Star Wars-os élmények után pedig megfogadtam, hogy a jövőben fotózkodni kizárólag a Star Trek színészeivel fogok, ők soha nem okoznak csalódást, az ő fotózásaik hangulata nem rideg és személytelen, mint mondjuk Lando-é.

Hazafelé jövet pedig mélyen elgondolkodtam...

A Star Trek és a Star Wars indulása között cirka 15 év van, tehát a Wars-rajongók is összerázódhattak már ennyi idő alatt egymással is és a színészekkel is. Mégsincs meg az a családias, közvetlen hangulat, ami közöttünk, Star Trek-esek között.
Amikor Dominic-hoz és Terry-hez álltunk sorba, végigbeszélgettük az időt, pedig vadidegenek voltunk egymás számára a többi sorban állóval. Ez mégsem zavart minket abban, hogy a várakozást vidám cseverészéssel töltsük és még ez az egyébként nem rövid idő is kellemesen teljen el. (Itt említeném meg, hogy nem egy Star Wars-os cosplayer is várakozott velünk a sorban fénykarddal, voltak birodalmi rohamosztagosok és egyéb SW-jelmezesek is, ők ugyanúgy részt vettek a társalgásban. Szóval ismét megdőlt az a városi legenda, hogy a két sorozat rajongói utálják egymást. Fenét utáljuk, tök jól elvagyunk.)

Amikor a Wars-os színészekre várakoztam, ott nem volt csevegés. Mindenki állt némán, mint a faszent, nem sztoriztak, nem nevettek, nem szóltak egymáshoz a rajongók. Csak lestem, hogy hova keveredtem hirtelen... Aztán eltűnődtem, hogy vajon miért is van ez a nagy különbség a két tábor belső viszonyai között? Az nem magyarázat, hogy a Wars újabb, hiszen az is már 30 éves, bőven lett volna idő összerázódniuk.
Csak arra tudok gondolni, hogy a Star Trek emberközelibb, a mai ember számára jóval követhetőbb értékrenddel szolgál, ez formálta a rajongótáborát és a benne játszó színészeket, ezért lettünk mi egy hatalmas nagy család rajongóstól, színészestől, kutyástól, macskástól.
Persze nem biztos, hogy ez az oka, vagy lehet, hogy nem csak ez. Mindenesetre a két különböző hangulat kontrasztja meglehetősen nagy volt ahhoz, hogy elinduljon tőle az agyam.

Nem, nem bántom a Star Wars-t. Azt szeretem. Csak azt nem értem, hogy ha emberek összetömörülnek mondjuk egy sorozat körül, ami érdekli őket, akkor miért tartanak mégis ekkora távolságot egymással. Hiszen van bennük valami közös, ezért is kedvelik ugyanazt a sorozatot...
Na, mindegy, részemről az elvegyülést a masszív Star Wars-os társaságban befejeztem, sajnos tényleg lehangoló élményeket szereztem a tegnapi napon.

Szerencsére mindig felidézem, hogy a Star Trek-es színészek és fanok milyen barátságosak, közvetlenek voltak most is, így mégsem akkora nagy csalódás ez a con így utólag :-)

június 01, 2014

Mr Nimoy visszavonul


Pár évvel ezelőtt már bejelentette, de akkoriban annyi minden történt. Közbejött egy betegség, ami miatt felépülése után megtoldotta a fanokkal töltött időt, azután pedig jött a két JJ-féle Star Trek-film, amelyek után egyszerűen nem lehetett visszavonulnia, hiszen a trekkie-k őt is várták a con-okon.

Most viszont megtörtént újra, és attól tartok, ez már végleges, nincs kibúvó, nincs kifogás...
A mi szeretett Leonard Nimoy-unk, aki már - a Cage-t is beleszámítva - 50 éve játsza Spock-ot, visszavonul. Nem ölti fel többé a hegyes vulkáni füleket a kamerák előtt, nem vesz részt con-okon.
Azt hiszem, 83 évesen megérdemli a pihenést.

Tett jócskán a Star Trek-ért. Elsősorban elindította, hiszen ő az egyetlen, aki változatlan névvel és külsővel jelent meg a Cage után az új esélyt kapott TOS-ban. Kitalálta, hogy a vulkániak üdvözlése a "Live long and prosper", valamint a széttárt ujjakkal feltartott kéz legyen. Remekelt a TOS-ban és a mozifilmekben, ez utóbbiakból kettőt, a Search for Spock-ot és a máig kacagtató és sokak kedvence The Voyage Home-ot rendezte is. Szerepelt a TNG egy dupla epizódjában akkor már Spock nagykövetként és megjelent a 2009-es Star Trek filmben is az idős Spock-ként átsegítve így az új idővonalba a trekkie-ket és a Star Trek-et. Nélküle talán olyat bukott volna a XI., amilyet még a Star Trek-világ nem látott, viszont ő elment, forgatott és egyengette a Star Trek útját, hogy tovább élhessen, lélegezhessen, új rajongókat gyűjtson és aktivizálja a régieket.

Két könyvet írt (I am not Spock és I am Spock), amik szervesen kapcsolódnak a karakteréhez és két zenés albumot is kiadott, amik szintén a Spock karakterből táplálkoztak (Leonard Nimoy Presents Mr. Spock's Music From Outer Space és Two Sides of Leonard Nimoy).

Megteremtette, életben tartotta és átmentette Spock karakterét az új Star Trek-be. Szoros kapcsolatot ápolt a rajongókkal évtizedeken át.
Vajon lehet-e ennél többet tenni egy hatalmas rajongótáborral rendelkező, sok évtizedes univerzumért, a Star Trek-ért? Szerintem nem.

Mr Nimoy elvégezte a dolgát és megérdemli a pihenést, ha arra vágyik. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint fájó szívvel búcsúzni és hálásan megköszönni azt a rengeteg mindent, amit értünk és a Star Trek-ért tett.
Persze nem fog teljesen eltűnni a szemünk elől, a Facebook-on és a Twitteren továbbra is jelen lesz és tartja a kapcsolatot a fanokkal. Sőt, úgy tűnik, a con-okról sem tűnik el nyomtalanul, ha személyesen nem is, de webkamera segítségével továbbra is jelen lesz egyiken-másikon.

Köszönjük a Star Trek-et és Spock-ot, a kitartó munkát és azt, hogy úgy szeretsz minket, trekkie-ket, ahogy mi szeretünk téged. Boldog, békés nyugdíjas éveket, Spock, és ne feledd, ezután is bárhová mész, bármit csinálsz, sok millió ember szeretete fog kísérni a világ minden tájáról.
Live long and prosper Mr Nimoy/Mr Spock! \\//


május 21, 2014

A jubileumi Star Trek-film


Gondolom, mindenki hallotta már, hogy Roberto Orci esélyes a Star Trek XIII. rendezői székére. Az 50. születésnapra kijövő film rendezésére.
Bevallom, először határozott ellenkezéssel fogadtam a hírt. Mégiscsak fél évszázados szülinapra készül a Star Trek-világ, ez egyedülálló esemény, hasonló még sosem fordult elő a sorozatok világában. Iszonyúan jó film kell 2016-ra vérprofi stábbal. A színészek már belejöttek, tudják, kinek milyen karakter jutott, és szerintem jól is bánnak a karaktereikkel. Belerázódtak abba a bizonyos gatyába.

Az, hogy JJ mégis elvállalta a Star Wars VII. rendezését, amit szintén 2016-ra terveznek a mozikba dobni, lehetetlenné teszi, hogy a Star Trek-et is ő rendezze, így muszáj keresni valaki mást. Több név is fölmerült, pillanatnyilag Orci tűnik a legesélyesebbnek.

Orci ellen az szól, hogy abszolút kezdő, még soha nem rendezett sem mozifilmet, sem sorozatepizódot, még egy vacak 2 perces videóklipet sem.
Ami viszont mellette szól, az az, hogy Star Trek fan, az, hogy két remek forgatókönyvet írt már a két előző JJ-féle Star Trek-hez, ismeri a történetet (a régi Star Trek-et és az újat is), a színészeket, stábot, körülményeket. No meg az, hogy producerként JJ ott lesz a Star Trek-filmnél is, bizonyára nem hagyja - már csak személyes büszkeségből sem -, hogy Orci eltolja a rendezést.

Azt hiszem, kezdődik a 2009-es filmet megelőző izgalom elölről. Akkor JJ volt az, akit fenntartásokkal vártunk, most ugyanezt kapjuk a jubileumi film előtt. Pedig az Into Darkness előtt már majdnem teljesen nyugodt voltam a rendezés felől, JJ a XI-gyel bizonyított. Most meg leskelődhetek árgus szemekkel újra, hogy vajon végül ki kapja meg a rendezés jogát és vajon milyen filmet csinál nekünk a fél évszázados szülinapra.

Egy kicsit utálom most JJ-t, hogy cserbenhagyta a Star Trek-et és a ST-rajongókat, de nagyon nem tudok haragudni rá, mert szívszerelmét, a Star Wars-t rendezi helyette. Ha én lettem volna szerződésben Star Wars-éknál és kínálkozott volna egy lehetőség a Star Trek-ben, én is elvállaltam volna, úgyhogy igazából egy rossz szavam sem lehet JJ-re. De azért egy kicsit utálom, hogy miatta most a jubileumi filmért kell izgulni és aggódni.

Mindenesetre úgy fogok hozzáállni, ahogy 5-6 évvel ezelőtt a XI-hez, csinálják meg, mutassák be, megnézem és majd akkor eldől, hogy jó film, vagy nem. Csak nem hiányzott ez a fölösleges izgalom épp a szülinap előtt...

február 12, 2014

Janeway és Hetes


Kettejük találkozása, Hetes első napjai, hetei a kollektíváról leválasztva bennem mindig ambivalens érzéseket ébresztett.

A gyerekfejjel más kultúrába került és ott felnevelkedett személyek visszatérése, vagy nem visszatérése eredeti közegükbe nem újkeletű kérdés a Star Trek-ben, már a TNG és a DS9 is foglalkozott ezzel a kérdéskörrel 1-1 epizód erejéig.

Hetes rendkívül jól érvel, érveivel még azokat is elgondolkoztatja, akik addig a sorozat folyamán mindenben igazat adtak Janeway-nek. Számomra kissé erőszakosnak tűnik a kapitány, ahogy valósággal rákényszeríti Hetesre az akaratát és azt, hogy borgból emberré váljon.

Persze Janeway érvei is teljesen elfogadhatóak, hiszen Hetes nagyon hamar átkerült a borghoz, korábbi életéből szinte semmire sem emlékszik, nincs viszonyítási alapja. Mégis, a megszokott közegéből szakítja ki Janeway, a feje fölött döntve ezzel a sorsáról.
Ki is mondja: úgy gondolja, hogy Hetes nem képes a sorsáról objektíven dönteni.

Az is igaz, hogy ha nem dönt, Hetes meghal. A műtőasztal felett állva valóban nem hozhatott más döntést, mint hogy a borglány életét meg kell  menteni mindenáron, még úgy is, hogy kiműtik belőle a teste által kilökött borg-implantátumokat.
De utána? Utána már nem forgott közvetlen veszélyben Hetes élete, a kapitány mégis ragaszkodott ahhoz, hogy embert nevel a borgból, akár annak akarata ellenére is.
Persze Janeway oldalán meg ott van az a nagyon erős érv, hogy Hetes nem ismeri az emberi énjét, az emberek világát, társadalmát, így nem hozhat objektív döntést a sorsával kapcsolatban.

Bírom Janeway-t, igazán jó húzásai vannak, de valahogy ebben a kérdésben óvakodom azonnal és gondolkodás nélkül a pártjára állni.
Vajon mennyiben befolyásolta a döntésében az, hogy Hetes, aki valaha embergyerek volt, egy olyan fajhoz került, amelyikkel a Föderáció hadban állt? Vajon milyen döntést hozott volna Janeway, ha Hetes nem a borg, hanem valamelyik más Delta kvadráns-béli faj neveltjévé válik, esetleg olyané, amelyikkel a Voyager legénysége jó kapcsolatokat ápolt?

Magyarul: mennyire befolyásolták Janeway-t a döntésében a saját tapasztalatai és - megkockáztatom - előítéletei?

Jó kis morális felvetés jelent meg a VOY-ban Hetes érkezésével, és, a sorozat dícséretére, itt nem végeztek a kérdéssel egyetlen epizódban :-)

február 03, 2014

Voyager


Mostanában újra Voyager-t nézek. Ezt a sorozatot is szeretem, bár így, több megnézés után már úgy tűnik, mintha nem is egy sorozat lenne, hanem két sorozatból rakták volna össze, egy 3, illetve egy 4 évadosból, amelyeket egész véletlenül ugyanabban a díszletben és ugyanazon szereplőkkel forgattak.
(Rövid ismertető a sorozatról ebben a posztban.)

Most a 3. évad utolsó epizódjánál járok, most lépett a színre Hetes, még talpig borg öltözetben, mint Janeway és a borg közötti közvetítő. Annak ellenére, hogy az előző epizódok üdítő "felületessége" most pihentető volt számomra a rengeteg DS9-nézés után, már vártam, hogy elérjek a sorozatnak erre a pontjára, hiszen a Star Trek-re jellemző mély, filozófikus gondolatok ez után fognak majd igazán megjelenni.

Eddig megismerkedhettünk a két legénységgel és átélhettünk velük jónéhány kalandot.
Igazából nem mélyed bele a sorozat abba, hogy milyen nehézséget jelentett a csillagflottásoknak és a Maquis-legénységnek az összeszokás, vagy akár a puszta együttélés összezárva a galaxis másik felén egy nem túl nagy csillaghajón. Persze, egy-egy epizódban érintettük a témát, viszont úgy gondolom, ebbe sokkal mélyebben is bele lehetett volna mászni, akár katarktikus élményt jelentő epizódokat csinálni ebből az alaphelyzetből, aztán jöhetett volna a borg és Hetes.

Jellemfejlődést sem igazán mutattott be az első 3 évad. A Doktor beilleszkedését az emberi közösségbe átugrották. Egyik pillanatban még bosszankodott amiatt, hogy átnéznek rajta, az epizód végére pedig már teljesen "be volt illeszkedve". Kes egyetlen mondatából lehet ezt is megtudni, ami erre utal, valami olyasmit mond a Doktornak, hogy ha flottatisztként gondol magára, mások is úgy kezelik. Azonban a folyamat bemutatása sajnos elmaradt, pedig szerintem többen szívesen megnéztük volna.

A Voyager első 3 évadát kicsit úgy nézem mindig, mint a TOS-t, bár nem ugyanabból az okból fakadóan.
A TOS-ban komoly morális és filozófiai felvetések bukkannak fel ma már kicsit megmosolyogtató technikával kivitelezve (nekem az eredeti, 1966-ban készült sorozat van meg, nem a felturbózott változat).
A VOY meg ennek éppen az ellenkezője, remek filmtechnika kissé laposka történetekkel, amelyek azért, hála nagyon sokszor a színészeknek és nem utolsósorban a rendezővé avanzsált ST-színészeknek, természetesen élvezhetők, ha kikapcsolódásra vágyik egy ST-rajongó bekapcsolódás helyett.

Ezzel együtt Hetest örömmel üdvözöltem, mert az ő megjelenése jelzi azt, hogy a VOY átváltozik igazi Star Trek-sorozattá, amelyre a moralizálás, filozofálás és elgondolkodtatás annyira jellemző.