J.G. Telfordban

Voltatok már úgy, hogy nagyon szerettetek volna valakivel személyesen is találkozni, aztán, amikor végre eljött a várva várt nap, kiderült, hogy a megérzésetek jól súgott, valóban nagyszerű emberrel hozott össze a sors?
Pontosan ezt érzem, amióta J.G. Hertzler-rel, alias Martok tábornokkal összeismerkedtem.

Valahogy a klingon fajjal önmagáért sosem tudtam megbarátkozni igazán. Jó, jó, persze, nagy és gazdag kultúrájú, becsületükre kényes fickók ők, egy harcos, hódító nép fiai, akik a halálig hűségesek a Klingon Birodalomhoz (csekély kivételtől eltekintve), tisztelet nekik. Távolról! De hogy szeressem is őket, arra már nem tudott rávenni még a Star Trek sem. Túl vadnak, sokszor közönségesnek láttam őket, hirtelen haragúnak, indulatosnak, akik mindent erővel, verekedéssel, agresszióval akarnak megoldani. Amolyan favágó faj néhány valóban becsülendő erénnyel.
Egészen addig gondolkodtam róluk így, amíg nem néztem Deep Space Nine-t és nem sétált be a képernyőre Martok.

Martok véleményem szerint a legintelligensebb klingon az egész Star Trek univerzumban.
Ízig-vérig klingon, le sem tagadhatná, főleg amikor romulánokkal tárgyal, vagy amikor a megölt ellenségei holtteste fölött borozgat kinevetve Sisko-ékat, mert ők ezt nem teszik. Mégis alkalmazkodó, empatikus és még szíve is van, amit egyáltalán nem próbál eltitkolni, mint a klingonok általában. Gondoljunk csak arra, miket mondott Worfnak, amikor az nyűglődött magával és Jadziával az esküvő miatt.
Bölcs is, annak ellenére, hogy ezzel a tulajdonsággal inkább az idősebb klingon nemzedéket ruházták fel a Star Trekben, nem Martok korosztályát.

Martok egyszerűen összebarátkoztatott a klingonokkal, és megszerettem ezt a fajt is.

Amióta Star Trek-színészekkel találkozom időnként, egyszerűen valósággal remegtem azért, hogy egy napon J.G. is ellátogasson Londonba. Láttam videókat a YouTube-on más conokról, ahol részt vett, és ez még inkább felkeltette az érdeklődésemet, hogy milyen lehet a valóságban, testközelből.
Időközben még a facebook-on is összejelölődtünk, néhány mondatot váltottunk is privátban, de hát azért még ez sem volt az igazi.

Cirka 3 hete annak, hogy Telfordban, egy közép-angliai városban rendeztek egy Star Trek cont, melynek meghívottjai Aron Eisenberg (Nog) - őt már megismertem pár éve Londonban -, és maga J.G. voltak.
Naná, hogy azonnal jegyet vettem, szállást foglaltam hónapokkal a rendezvény előtt.

Aronról már írtam bővebben egy korábbi posztban. Azóta annyi történt vele, hogy pár hónappal ezelőtt átesett egy vesetranszplantáción - gyerekkora óta idegen vesével élt, ami felmondta a szolgálatot, ezért másikat kellett neki beültetni -, és már teljesen felépült, ép és egészséges, kedves, aranyos, amilyen mindig.

A főszereplő viszont most számomra ezen a conon J.G. volt. Eszméletlenül kíváncsi voltam már rá.
Amikor megérkeztem, az első szavam a köszönés után az volt a rendezőhöz, hogy J.G. itt van-e. Mondta a lány, hogy itt van, szaladjak be a terembe, mert épp most lépett föl a színpadra. Nem kellett kétszer mondania, már loholtam is befele.
Miután a színpaddal szemben volt a terem bejárata, a legelső ember, akit ott megpillantottam, J.G. volt. Én kábé úgy, ahogy ott voltam, kimerevedtem és földbe gyökerezett lábbal csodáltam.

Gyerekek, ez az ember kiköpött Martok! :-D

Rendkívül katonás, látszik, hogy a katona apukája annak idején katonás stílusban nevelte a csemetéjét.
Udvarias, bár kicsit darabos, időnként már-már nyersnek tűnően szókimondó, de sohasem sértő, vagy indiszkrét. Erőteljes, időnként harsány, de nem erőszakos. Határozott és erősen meghúzza maga körül a határokat. Annyira határozottan, hogy ezek mindenki számára nyilvánvalóan érződnek, így senki sem meri feszegetni azokat (engem kivéve, de ezt majd később ;-) ) Ez a felszín.
Miután nem szoktam megelégedni a felszínnel, mert azzal sokra nem megyünk, ezért igyekeztem mögé látni a dolgoknak. Egy mérhetetlenül kedves, barátságos, melegszívű, érzékeny és empatikus embert találtam a felszín alatt, aki még megfelelően laza is, meg minden hülyeségben benne van. Azt, hogy intelligens, okos, művelt és akármiről lehet vele dumálni, azt már nem is mondom, mert egyértelmű.
Hihetetlenül összetett, mégis - jó értelemben véve - egyszerű. Érdekes keveréke a látszólag egymásnak ellentmondó emberi tulajdonságoknak, amiket ügyesen összehangolt magában.

Nem, ezt mind nem akkor vettem le, amikor első pillanatban lenyűgözve bámuldoztam rá, ez az egész vele töltött nap tapasztalata.

Hogy miről beszélt ott a színpadon, bevallom, gőzöm sincs. Hallottam a hangját - végre már élőben! -, meg értettem a szavait, de annyira el voltam bűvölve, hogy az agyamig nemigen jutott el semmi audio-inger, így a memóriámba sem tudtam azt elmenteni. Magyarul: álltam ott, mint a faszent, elvarázsolva és gyönyörködtem.

Miután lejött a színpadról és mi, a tömeg oszlásnak indultunk, kicsit körülnéztem, hova is keveredtem. Szabályos con volt ez, mindenféle árusokkal, meg szervezőkkel, meg mindenfajta Csillagflotta-egyenruhába, meg klingonnak öltözött népekkel, csak minden sokkal kisebb volt, mint Londonban. Szóval a rendszere ugyanaz volt, a mérete volt más. No meg a hangulata, ami sokkal, de sokkal családiasabb volt, mint a rettentően hatalmas londoni rendezvényé.

Miután tájékozódtam, a terembe visszatérve felfedeztem, hogy J.G. ott ül egy asztalnál és autogramot osztogat. Szóval eljött a várva várt pillanat, hogy végre szót válthassak vele személyesen is.
Mivel ő sem az a kapkodó idegbeteg típus, így, bár nem voltak előttem sokan, várakozni kellett egy kicsit. J.G. ráérősen beszélgetett. Ezt sosem bántam, most sem. Várakozni is jó valami jóra. Amíg ő diskurált, én a mellette ülő rendező lánnyal dumáltam.

Aztán következtem én. Talán már mondanom sem kell, hogy az akcentusom volt a legelső téma, valahogy ez szinte mindig jó beszélgetésindító mindenki számára :-D Amikor meghallotta, hogy magyar vagyok, abban a pillanatban kapásból kezdte sorolni azokat a jelenkori magyar fizikusokat, akikről nemrég olvasott egy könyvben (szégyenszemre én meg egyik nevet sem hallottam még), meg magyar művészeket is említett. Csak úgy, zsigerből felsorolt vagy 8 magyar nevet, mi lett volna, ha még előtte gondolkodik is? :-D

Velem sem kapkodott, kiveséztük a magyar témát, aztán kiszúrta a farmeremet, így jött a farmernadrágom mibenléte. Egy kőmosott, streccs farmerben mentem, ami szerinte nem is farmer, mert "soft", az övé az igazi farmer, mert az vastag. A végén kiegyeztünk abban, hogy ő a férfi, járjon ő páncélban, én nő létemre inkább maradok az én kis puha nadrágomnál. Még váltottunk néhány mondatot erről-arról, aztán jöhetett a fotóválasztás - itt nem előre kellett választani, mint Londonban. Mindenféle fotók voltak előtte, Martokos volt a legtöbb, de volt kép más szerepeiről is, meg valami rajzfilmről, amihez a hangját adta, ilyesmik.
Kérdeztem, melyik kép a kedvence, erre azonnal rábökött a rajzfilmes képre, de lehetett látni még azon a nagyon komoly képén is, hogy hülyéskedik. Ja, vagy úgy! Akkor oké, akkor hülyüljünk.
Végül kiválogatott nekem három Martokot ábrázoló képet - valahogy levehette, hogy trekkie vagyok (isten tudja, miből, hiszen erről nem esett szó), mert eszébe sem jutott utána mást mutogatni -, egyik klasszabb volt, mint a másik. Végül azt a hármat is leszűkítette kettőre, és kérdezte, hogy melyiket kérem. Határozottan ráböktem - a harmadikra. Ha már elkezdett hülyülni, hát hülyüljünk, nem? :-)) Meg azért mégiscsak nekem kell kiválasztanom a képet, amit szeretnék, és tudok ám én dönteni, csak időt húzni is tudok, ha még pár percig élvezni akarom valaki társaságát :-))
Szépen ráírta a képre, hogy "Andreának, a legdrágább magyaromnak", aláfirkantotta J.G.-ként és Martokként is, meg még egy szivecskét is rajzolgatott nekem a neve mellé.

Ezután szépen kilevitáltam a teremből, mert menésnek nem nagyon lehet nevezni azt, ahogy én akkor, rá-rápillantva a szignált fotóra, közlekedtem :-))

A következő állomás, ami minden con része, a fotózás volt. Először Aronhoz sorakoztunk fel, közben felmértem a fotós hangulatát és karakterét (nem mindegy!), meg beszélgettem a körülöttem állókkal a várakozás perceiben.
Aron, bár 3 évvel ezelőtt találkoztunk személyesen, és azóta csak a facebook-on hozott össze minket időnként a sors, ahol az egyik barátja vagyok az 5000-ből, azonnal megismert. Már 3 éve is csodájára jártam a memóriájának, most ez fokozódott. Még a keresztnevemre is emlékezett, csak a családnevem nem jutott az eszébe, azt megkérdezte. Öleléssel üdvözölt, mint egy régi barátot. Nagyon aranyos srác, nagyon csípem :-)
Aztán jött a fotózkodás J.G.-vel.

A hotelben, ahol a cont rendezték, átalakítottak egy kisebb termet a Rotarran hídjává (tudjátok, a Rotarran volt Martok hajója), egész nap egy klingonnak öltözött sráccal lehetett ott fotózkodni, már aki akart. Én nem akartam, viszont J.G. nagyon, mert nem foglalkozott a fotózós hellyel, azonnal elindult a kapitányi szék felé, úgyhogy a fotós rögtön hátraarcot csinált kamerástól, és belőtte magának a helyszínt néhány próbafotóval (más volt ott a világítás).
J.G. elkérte a klingon gyerektől a fél hacukáját - magyarul azt a hosszú izémizét, amit egy klingon kancellár az egyenruhája fölött visel -, beleugrott, és elfoglalta a helyét az őt jogosan megillető kapitányi székben, a karfára meg rátette a mobilját, ami a hajó vezérlőjét volt szíves megtestesíteni :-))
A fotózkodás úgy történt, hogy az ő székének egyik oldalán állt a klingon gyerek, a másik oldalán meg az aktuális vele fotózkodó magamfajta. Minden nagyon klingonos, katonás volt, mindenki rendkívül fegyelmezetten, egyetlen mosoly nélkül csinálta végig a saját proceduráját. Ej, mondom, ez így nem lesz okés...

Miközben a sorban előttem várakozó ír csajjal beszélgettünk - természetesen a Star Trekről és színészeiről -, folyamatosan kattogott az agyam, hogy mit találjak ki. Csak nem fogok már, éppen J.G.-vel, 5 méteres távolságból fotózkodni... Rendben, hogy katonaság, meg hajóhíd, meg klingon fegyelem, no de azért ez mégiscsak egy con, és végülis nem Martok ül ott abban a székben, hanem J.G. Jó, persze, Martok, mert ő játszotta, de hát ő akkor sem Martok. Szinte füstöltek a fogaskerekek az agyamban.
Már az ír lányt hívták, ő is nagyon fegyelmezetten sétált a szék mellé, elkészült a fotó, jöhettem én.

Na, ilyenkor adok hálát a jóistennek, hogy ilyen improvizatívnak teremtett. Abban a pillanatban, amint intett a fotós, hogy mehetek, már vágódtam is befele, csak nem egészen abban a szögben, ahogy azt várták. J.G. hamar levette, hogy mi a pálya, azonnal kapta le a mobilját a szék karfájáról. Még éppen időben, ugyanis a következő pillanatban már huppantam is a karfára, már át is öleltem, sőt, még a klingon srácot is közelebb húzkodtam a derekánál fogva, mert már éppen le akart lépni, de lefüleltem.

A fotós úgy röhögött, hogy elrontotta a képet, úgyhogy ülhettem ott tovább. Amíg kicsit rendbeszedte magát, addig J.G.-vel beszélgettünk. Ennek az lett az eredménye, hogy totálisan elfeledkeztem a klingon srácról, csak, miután láttam a képet, tudatosodott bennem, hogy jé... ő is ott volt.
A fotós lőtt rólunk egy minisorozatot, utána kiválasztottam a nekem legjobban tetsző fotót. Naná, hogy olyan képet választottam, amin J.G. fogja a kezem, még szép!

Utánam már minden ment a régi kerékvágásban, senki más nem merte letámadni a Klingon Birodalom fejét és a Rotarran kapitányát. Még J.G.-t sem. Ez van :-)

Ezután bóklászgattam, beszélgettem egy nagyon kedves hármassal, aminek a tagjai Picard kapitánynak, Sisko-nak és Data-nak öltöztek. Abszolút felismerhetőek voltak, még csak a rangjelzést sem kellett figyelni.
Data feltűnően sokat nevetett és viccelődött, meg is jegyeztem neki, de miután közölte, hogy most éppen be van kapcsolva az érzelem chipje, megnyugodtam, hogy nem romlott el :-))
Dumálgattam egy klingonnak öltözött nagyon helyes lánnyal is, aki kerekesszékben érkezett, viszont profin forgatta az ugyan nem éles, de egyébként teljesen igazi, ennélfogva súlyos bat'leth-jét. Most volt életemben először bat'leth a kezemben :-)

Később az egész társaság visszaözönlött a terembe, ugyanis a szervezők Star Trek aukciót tartottak, mindenféle ereklyékre, fotókra, könyvekre, hajómodellekre, ilyesmikre lehetett licitálni.
Hátra ültem, ugyanis csak nézőként akartam jelen lenni, tobzódjanak elöl azok, akik licitálnak.
Az aukció alatt J.G. aktivizálta magát, bejött a nézőtérre és szemből segített az árverést levezető főszervezőnek észrevenni az újabb és újabb liciteket. Sétálgatott a széksorok között, aztán egyszer hátratévedt, meglátott, rám mosolygott és jött oda hozzám, megfogta a kezem, beszélgettünk egy kicsit. Ezek szerint nem bánta, hogy abszolút nem vetettem magam alá fotózáskor a felállított szabályoknak, hanem a magam módján, meglehetősen öntörvényűen jártam el, lazán és ellentmondást nem tűrően benavigálva magam a határai mögé. (Abban meg teljesen egyetértettünk, hogy a mai ember, még ha Csillagflotta egyenruhába bújik, vagy klingonnak öltözik is, meglehetősen ferengi :-)) )

A rendezvény végén szépen, ahogy a DS9-osok esetében ezt szoktam, elköszöntem Arontól, megállapodtunk abban, hogy jövőre ugyanitt találkozunk, ugyanis elígérkezett már a 2017-es telfordi conra is. Aztán J.G.-t kerestem, nagy nehezen meg is találtam, éppen beszélgetett valakivel a tömegből. Kivártam, aztán elköszöntem tőle is. Persze most is beszélgetésbe keveredtünk, amíg Arontól 2 perc alatt elköszöntem, addig J.G.-vel legalább 10 percig tartott a búcsúzkodás. Eszméletlen, mennyit tudunk beszélgetni és mennyi mindenről :-)) Kár, hogy csak 1 napos volt a rendezvény - eredetileg 2 naposra tervezték, csak változott a program -, mert akkor többet tudtunk volna beszélgetni, és talán a komolyabb témákba is jobban bele tudtunk volna menni, mert most azokat is csak érintettük.

Nem baj, szeptemberben Kelet-Angliában lesz egy másik con, az remélhetőleg már tényleg 2 napos lesz, arra is jön J.G., és persze nekem is ott a helyem. Majd akkor bepótoljuk, ami a mostani traccspartikból elmaradt :-)

"Lapzárta" után érkezett meg az a videó, amin J.G. a színpadon beszél. Megnéztem, most már tudom, miről volt szó :-D Nézzétek meg ti is: