február 12, 2014

Janeway és Hetes


Kettejük találkozása, Hetes első napjai, hetei a kollektíváról leválasztva bennem mindig ambivalens érzéseket ébresztett.

A gyerekfejjel más kultúrába került és ott felnevelkedett személyek visszatérése, vagy nem visszatérése eredeti közegükbe nem újkeletű kérdés a Star Trek-ben, már a TNG és a DS9 is foglalkozott ezzel a kérdéskörrel 1-1 epizód erejéig.

Hetes rendkívül jól érvel, érveivel még azokat is elgondolkoztatja, akik addig a sorozat folyamán mindenben igazat adtak Janeway-nek. Számomra kissé erőszakosnak tűnik a kapitány, ahogy valósággal rákényszeríti Hetesre az akaratát és azt, hogy borgból emberré váljon.

Persze Janeway érvei is teljesen elfogadhatóak, hiszen Hetes nagyon hamar átkerült a borghoz, korábbi életéből szinte semmire sem emlékszik, nincs viszonyítási alapja. Mégis, a megszokott közegéből szakítja ki Janeway, a feje fölött döntve ezzel a sorsáról.
Ki is mondja: úgy gondolja, hogy Hetes nem képes a sorsáról objektíven dönteni.

Az is igaz, hogy ha nem dönt, Hetes meghal. A műtőasztal felett állva valóban nem hozhatott más döntést, mint hogy a borglány életét meg kell  menteni mindenáron, még úgy is, hogy kiműtik belőle a teste által kilökött borg-implantátumokat.
De utána? Utána már nem forgott közvetlen veszélyben Hetes élete, a kapitány mégis ragaszkodott ahhoz, hogy embert nevel a borgból, akár annak akarata ellenére is.
Persze Janeway oldalán meg ott van az a nagyon erős érv, hogy Hetes nem ismeri az emberi énjét, az emberek világát, társadalmát, így nem hozhat objektív döntést a sorsával kapcsolatban.

Bírom Janeway-t, igazán jó húzásai vannak, de valahogy ebben a kérdésben óvakodom azonnal és gondolkodás nélkül a pártjára állni.
Vajon mennyiben befolyásolta a döntésében az, hogy Hetes, aki valaha embergyerek volt, egy olyan fajhoz került, amelyikkel a Föderáció hadban állt? Vajon milyen döntést hozott volna Janeway, ha Hetes nem a borg, hanem valamelyik más Delta kvadráns-béli faj neveltjévé válik, esetleg olyané, amelyikkel a Voyager legénysége jó kapcsolatokat ápolt?

Magyarul: mennyire befolyásolták Janeway-t a döntésében a saját tapasztalatai és - megkockáztatom - előítéletei?

Jó kis morális felvetés jelent meg a VOY-ban Hetes érkezésével, és, a sorozat dícséretére, itt nem végeztek a kérdéssel egyetlen epizódban :-)

1 megjegyzés: