Sokat gondolkodtam, hogyan is meséljem el ezt a fantasztikus két napot... aztán úgy döntöttem, hogy úgy, ahogy volt, legfeljebb kaptok egy maratoni posztot. Azért, hogy mégse legyen annyira hosszú, a fotókat fölraktam ebbe a fotóalbumba.
Előrebocsájtom, hogy természetesen nemcsak a Star Trek lesz a téma, hiszen ez a con mindenféle másról is szól, meg aztán a Star Wars II (vagy V? szóval A Birodalom visszavág) idén ünnepli a 30. életévét, ennélfogva a birodalmi rohamosztagosok nagyon éltek, volt ám hajcihő, meg nevetés! :-D
OK, kezdjük:
1. nap:
Megérkeztem. A pénztárnál az első szavam nem az volt, hogy kérek egy jegyet, hanem hogy Mr. Shatner itt van-e. A jegy csak a második legfontosabb volt.
Mr. Shatner itt volt, természetesen, hiszen megígérte... :-) Mégsem hozzá futottam először, hanem Andrew Robinsonhoz. A választott fotóval a kezemben odanavigáltam hozzá. A belépőm stílusos volt, sikerült a következőt mondanom neki üdvözlésképpen: "Hello, Mr. Gara..." - elharaptam, de persze nevetés lett a vége, és akkor már mindegy volt, korrigálhattam, ahogy akartam, le voltam lepleződve. Beszélgettünk is egy kicsit, Mr. Robinson ugyanis nem tudta hova tenni az akcentusomat, így jól kifaggatott, hogy ki fia-borja vagyok, és fölajánlotta, hogy szólíthatom őt Garaknak, amit köszöntem, de lebeszéltem róla, végül abban maradtunk, hogy ő azért mégiscsak Andrew Robinson :-)
A világ egyik legaranyosabb, legközvetlenebb, legmosolygósabb embere, semmi sztárkodás, csupa természetesség. Még most, jóval idősebben is, mint a DS9 idején, ugyanolyan vakító kék a szeme, a hangja pedig egy cseppet sem öregedett, ugyanazt a Garakot hallottam, akit a filmekben :-) Jó volt egy olyan színésszel beszélgetni, aki nem határolódik el a Star Trek karakterétől, nem hárítja, hanem természetesnek veszi, hogy a nemnormálisok társulatának (értsd: Star Trek fanok) számára bizony ő Garak...
Kézfogással búcsúztunk egymástól a rövid beszélgetés után, szóval kihúzom magam, mert bizony, kezet fogtam Garakkal! :-)
Ezután jött az, amiért elsősorban elbarangoltam az Earl's Court 2-be. Mr. William Shatner asztala előtt hosszú sor kígyózott, de senki nem morgott, mindenki szépen, türelmesen várakozott (én is, csak én türelmetlenül). Bennem közben kisebb vihar keletkezett, hiszen nem máshoz álltam sorba, mint ahhoz az emberhez, aki a nagy James T. Kirk-öt játszotta, akit óvodás koromban láttam először, amikor belezúgtam a Star Trek-be, aki a kedvenc ST-kapitányom, és akiről soha nem hittem, hogy egyszer személyesen is találkozhatok vele.
Futószalagon ment az aláírásosztás, hiszen rengetegen voltunk. Azt hittem, csak annyi lesz, hogy elé teszik a fotót, aláírja, föl sem néz, és mehetek. Az, hogy senki nem érezte futószalagon érkező tárgynak magát, az bizony Mr. Shatner-nek köszönhető. Minden egyes emberre ránézett, rámosolygott megteremtve így a személyre szólás érzetét. Ennél többre nem volt idő, de több száz sorbanálló esetében ez is hatalmas dolog.
Szóval lassan odaérkeztem, úgy álltam előtte, mint a jógyerek apuci előtt, teljesen meg voltam illetődve. Odaadtam a fotót, ő pedig rám is rámmosolygott. Miután aláírta a képet, még figyelmeztetett, hogy fog a tinta, várjak, amíg megszárad. Észrevette a kezemben lévő tokot... jééééé... Igazi Kirk, mindenre figyel :-) Ha nem szól, összemaszatoltam volna az autogramját.
Nem tudtam ám csak úgy kimenni onnan, még csináltam néhány fotót, meg csak álltam, és néztem, ahogy osztogatja az aláírásokat. Közben meg bizony potyogtak a könnyeim... :-) Fantasztikus élmény, amikor egy álom valóra válik, amikor egy ember, aki elérhetetlennek tűnt, egyszercsak ott ücsörög néhány méter távolságban, és hallod a hangját, látod... nem is tudom elmondani. Öt éves korom óta vártam erre a találkozásra. Nem kicsit kábán fordultam ki a boxából, és ki is mentem az épületből egyedül maradni.
Amikor visszatértem a "dühöngőbe" először az Aliens-filmek szörnyetegébe botlottam. Ahogy elmentem mellette, igyekezett nagyon megijeszteni, de csak azt érte el, hogy megsimogattam azt a szörny buksiját, és megkérdeztem, lefotózhatom-e. Szörnyhöz eléggé méltatlanul azonnal és készségesen bólogatott, még pózolt is a fotóhoz, hát nem aranyos? :-)
Az utamat gyalogosan folytattam, pedig a Denevérember éppen itt parkolt le, akár el is köthettem volna a járgányát.
A sétám során természetesen állandóan Jedi-lovagokba, Darth Vader-ekbe, Boba Fettekbe és birodalmi rohamosztagosokba botlottam. Utóbbiak az első találkozásunk alkalmával a frászt hozták rám, ugyanis torzító volt beszerelve abba a bili sisakjukba, teljesen úgy szóltak, mint a filmben :-D Automatikusan fölemeltem a kezem, mire odaszólt az egyikük, hogy "All right, give respect!" Akkorát nevettem, hogy elfelejtettem őket lefotózni, de aztán ezt később bőven pótoltam, sőt, a fekete egyenruhás rohamosztagost - aki nem Darth Vödör volt, csak fekete egyenruhás - időközben még le is fegyvereztem, úgyhogy mégiscsak győzött a jó. Persze azért visszaadtam neki a puskáját, hiszen más is akar játszani :-)
Egy megható találkozásom is volt Star Wars berkeken belül. Eljött hozzánk Mr. Kenny Baker, aki a legelső SW filmben R2-D2-t keltette életre (akkor még nem robot játszotta a kis robotot), a SW III-ban (VI-ban?) pedig egy ewokot játszott.
Kedves, idős bácsi, ma már kerekesszékben ül. Elkísérte a felesége is. Mr. Baker-nek is volt mindig aláírogatni valója, jöttünk hozzá szépen. Merthogy egy Kenny Baker-aláírás és fotó erejéig bizony megcsaltam a Star Trek-et. Ez a találkozás legalább annyira meghatott, mintha egy Star Trek színésszel találkoztam volna.
Aztán persze magával a füttyögő, pimasz, hűséges kis robottal is összefutottam, aki egy remek kis show-t rögtönzött nekünk:
2. nap:
Korábban érkeztem, hogy kapjak még jegyet a közös fotóhoz. Időben érkeztem, délelőtt 11-kor már a zsebemben volt a jegy, a fotózás 2-kor kezdődött. Mivel is üssem el ezt a három órát???
Na, azért nagyon nem unatkoztam, erről persze már megint a birodalmiak gondoskodtak, akik az épület előtt zaklatták a békés polgárokat és lázadókat. A zaklatás eredménye általános röhögés volt, ezután a rohamosztagosok besétáltak az épületbe.
Utánuk osontam és gyanútlanul elkezdtem őket videózni, amikoris utánam eredtek, megfosztottak a személyes tárgyaimtól, és megpróbáltak átállítani a sötét oldalra. Az angolul nem tudók kedvéért: nem hagytam magam!
A nap folyamán még néhány harcban volt részem, kűzdöttem magával a Császárral és Darth Vader-rel is, mindkét ütközetről fotó készült (utóbbi képet a Császár fotózta, sőt, még a kardját is odaadta a harchoz, nagyon aranyos volt a srác :-).
Azon tűnődtem, milyen érdekes a fillmek hatása. Itt, Londonban angol fiúk bújtak birodalmi öltözetekbe, szórakoztatták a jónépet, játszottak és hagyták, hogy játszon velük az ember. Mégis volt bennem egy kis idegesség, amikor játékból elkaptak, meg lépten-nyomon beléjük botlottam... Ez persze nem akadályozott abban, hogy jókat nevessek és jól érezzem magam, sőt, később, a nap végén az egyik rohamosztagos kézcsókkal búcsúzott tőlem - már amennyire az a bili sisak enged ilyesmit - mégis... Egy pszichológus erről többet tudna talán mondani. Ezzel együtt nagyon élvezte mindenki, hogy a rosszfiúkkal játszhat - és ebbe beleértem az Alient és egyéb rosszfiúkat is :-)
Mr. Shatner déli előadását is a Star Wars bázisról hallgattam - épp a nagyszínpad mögött szállásolták el őket, remekül lehetett hallani -, úgyhogy le is lepleződtem, hogy Star Trek fan vagyok. Amint ez kiderült, néhány, éppen ott tartózkodó Darth Vader, a Császár és pár rohamosztagos csőre töltött fénykarddal megindult felém, de sietve tájékoztattam őket, hogy a Star Wars-t is szeretem, szóval kivégzés helyett megintcsak nevetés lett a dologból, és hagytak tovább hallgatózni. (Méghogy utáljuk egymást... ki találta ki ezt a butaságot...????)
Szépen lassan elérkezett a 2 óra, de én már háromnegyed kettőkor odaértem a fotózás helyére. A jegyemen a 397. sorszám szerepelt, és úgy kétszázadiknak álltam be a sorba. Először megpróbálták rajtszám szerint szólítani a versenyzőket, de az egy hatalmas arénán keresztül húzódó, több száz főből álló sor esetében igen nehéz, úgyhogy elfelejtették a sorszámokat, mindenki ment, ahogy állt a sorban. Nem is haladtunk lassan, profi fotós dolgozott, no meg nem is lehetett cseverészni.
A sorban állva azért mi már összebarátkoztunk egymással, beszélgettünk, egy hölgyemény még a hajamat is megigazította (biztos azok a randa birodalmiak kócoltak össze!), aztán lassan látótávolságba kerültem. És bizony azt láttam, hogy mindenki megy, odaáll Mr. Shatner mellé, semmi extra, kattan a gép, aztán az illető szó nélkül távozik. Ej, mondom, ez nem lesz így jó...
Aztán eljött az én időm, becsörtettem, köszöntem, és megkértem Mr. Shatner-t, hogy fogja meg a kezemet. Mosolygott, és nyújtotta a kezét, így is lettünk lefotózva. Távozáskor meg megint köszöntem, mert nekem, kérem, volt gyerekszobám, úgyhogy egy extra integetést és mosolyt is kaptam az én drága kapitányomtól :-)
Most már csak két órát kellett várni, hogy elkészüljenek a képek, persze megintcsak a Star Wars csapattal ütöttem el az időt. Egész nap csinálták a fesztivált, annyian voltak, mint a sáskák, egyszerűen nem lehetett unatkozni!
Alien barátunkkal is összehozott megint a sors, ráadásul egy amatőr fotós mindenáron meg akarta örökíteni, hogy szörny barátunk megszelidült, úgyhogy mellé terelt és lefotózott minket összebújt állapotban. Már éppen kezdtem magam biztonságban érezni, erre szörnyike fújt egy olyat, mint a filmben, majd seggre ültem ijedtemben! de azért én is visszafújtam, ne higyje azt, hogy majd ő itt mindenkit megrémít :-D (Sajnos a közös fotónkat készítő figura eltűnt közben, nem tudtam megkérni, hogy lője át nekem a képet.)
Végül megérkezett az első adag Shatner-fotó. Persze nem volt közte az enyém, úgyhogy várakozó álláspontra helyezkedtem, aztán a második adagban megtaláltam az enyémet és boldogan tuszkoltam bele a tokjába.
Ezután már nem volt más dolgom, mint meghallgatni a Star Wars színészeit, akik zárásig beszélgettek a nagyérdeművel. Ha nem is utolsóként, de az utolsók között távoztam.
Összegezve, ez a két nap mindenkinek, aki ott volt, és élményeket akart kapni, megadott mindent, ami csak lehetséges volt. Szórakozást, beszélgetést, érzéseket, tiszteletet, játékot, nevetést, beteljesült álmokat. A Star Wars-os fiúk előtt meg le a kalappal, két napon át aranyosan szórakoztatták a jelenlévőket, igazán szépen ünnepelték meg A Birodalom visszavág-ot.
Számomra persze a legnagyobb élmény mégiscsak a Star Trek-színészekkel, főleg Bill Shatner-rel való találkozás marad, de ez így jó, hiszen nagyon jól megférünk mi egymással, különböző filmekért rajongók :-)
Bejegyzések
