május 12, 2013
A reklám, amit még én is élveztem
Nem, nem szeretem a reklámokat, sőt. Viszont most készült egy, amit nagy élvezettel néztem és végignevettem. Gondolom, sokan látták már, de akik még nem, azoknak itt is megosztom:
december 20, 2010
Karácsonyi ének
Közeledik - no nem az Enterprise (sajnos) -, hanem a karácsony, aminek a tiszteletére most elcsentem az SFportal egyik hírét videóstól.
Hogy mi köze van a Star Trek-nek a karácsonyhoz? Rengeteg. Például az, hogy az USA-ban már negyedik éve adják ilyentájt elő a Christmas Carol-t (Karácsonyi éneket) - klingonul. A jelmezek, maszkok a Star Trek-ből jól ismert klingon jelmezek és maszkok, de nemcsak a külsőségek, hanem a nyelv is klingon - klingonul nem tudóknak feliratozzák egy kivetítőn a színpad fölött a darabot.
Shakespeare-t már fordítottak klingonra, ez a szép, karácsonyi darab sem úszhatta meg.
Néha eltűnődöm azon, hogy milyen klassz, amikor egy-egy, a Star Trek-ből ismert eszköz hirtelen bekerül a hétköznapjainkba, vagy amikor kiderül, hogy azok a technikai megoldások, amik benne szerepelnek, tényleg megvalósíthatók - hála a NASA-val való együttműködésnek a forgatókönyvek írásakor -, és itt egy műnyelv is, ami népszerű, egyre fejlődik, és már klasszikus darabokat is le lehet fordítani rá: a klingon. Jó dolog ez a Star Trek, nem igaz? :-)
Kukkantsunk bele egy kicsit a klingon Karácsonyi énekbe:
június 11, 2010
Tudtad...
…hogy a Deep Space Nine Promenádja volt a valaha épített legnagyobb díszlet Hollywood-ban?
…hogy Jean-Luc Picard az egyetlen kapitány a Star Trek-ben, aki két hajót, ráadásul két különböző osztályú Enterprise-t (Galaxy és Soverein) parancsnokolt?
…hogy Wesley Crusher 15 évesen lépett szolgálatba az Enterprise-D-n?
…hogy Michael Dorn a Star Trek egyik legrendszeresebb szereplője; öt mozifilmben és két sorozat összesen tizenegy évadában szerepelt?
…hogy Jim Kirk volt az első a Csillagflotta Akadémián, aki sikeresen megoldotta a megoldhatatlan Kobayashi Maru tesztet?
…hogy a Tholiánok (nem-humanoid faj a TOS-ban) 200 Celsius fölötti hőmérsékleten élnek?
…hogy LeVar Burton mind a négy modern ST sorozatban rendezett epizódokat?
…hogy a Bajor-nak öt holdja van, például a Derna és Jerrado?
…hogy Marina Sirtis és Denise Crosby szerepet cseréltek a TNG-ben? Marina eredetileg Macha Hernandez biztonsági tisztet játszotta volna, Denise Crosby pedig Deanna Troi karakterét. Később Gene Roddenberry úgy döntött, hogy Marina játssza Troi-t, a biztonsági tisztet pedig – Denise szőkesége miatt – átkeresztelte az ukrán hangzású Natasha Yar-ra és Denise Crosby-nak adta a szerepet.
…hogy a DS9 forgatása idején egy nagyobb Los Angeles-i földrengés alkalmával Armin Shimerman nem sminkelt le, hanem Quark maszkjában rohant haza a családjához?
…hogy a 24. században több, mint 50 millió ember élt a Föld Holdján?
…hogy a TNG-nek egyetlenegy epizódja van csak (Family, 4x2), amiben Brent Spiner nem szerepel?
…hogy a VOY-ban Q felnőtt fiát a Q-t alakító John de Lancie fia, Keegan de Lancie játszotta?
…hogy a Voyager kapitánya eredetileg Nicole Janeway néven Geneviéve Bujold lett volna, később kapta a szerepet Kate Mulgrew, a karakter neve pedig Kathryn lett?
…a Star Trek mozifilmekben és sorozatokban összesen 34-szer találkozunk Shakespear-rel valamilyen módon, idézet, epizódcím, vagy sztoriötlet formájában?
…hogy Brent Spiner a Soong „család” öt tagját játszotta el, Arik Soong-ot (ENT), Noonian Soong-ot (TNG), B-4-et (Nemesis), Lore-t és Data-t?
…hogy a TNG „Genesis” című epizódja (7x19) volt az első Star Trek epizód, amit női rendező (Gates McFadden) rendezett?
…hogy a TOS mindkét főszereplője, Bill Shatner és Leonard Nimoy is zsidó vallásúak?
…hogy amikor Stephen Hawking professzort körbevezették az Enterprise-on, a gépházban a szubtérmeghajtó magjához érve ezt mondta: „Ezen dolgozni fogok.”
…hogy Majel Barrett Roddenberry a DS9 „The Muse” (4x21) című epizódjának nemcsak szereplője volt, hanem a történetet René Echevarria-val közösen írták?
To be continued…
március 25, 2010
Az örökbefogadott gyerek
Bárhol szóba kerül az Enterprise sorozat, valaki már a beszélgetés elején mindig bedobja az idővonal-problémát. Az idővonalat, amit ez a sorozat jelentősen megbolygat, legalábbis az első két évadban.
Hogy miért nem figyeltek erre a sorozat készítői, úgy gondolom, ideje tisztázni.
Az Enterprise sorozat eredetileg nem a nagy Star Trek franchise keretében készült, hanem önálló, a Star Trek-től független sorozatként. A készítők úgy gondolták, hogy a hajó ismerős neve, néhány, a ST-ből ismerős faj és a ST-elvekre valamennyie hasonlító eszmék révén "Star Trek" fémjelzés nélkül is megáll majd a sorozat. Így, miután a kezdetekkor nem Star Trek-ként kezdték el forgatni és vetíteni, nem volt fontos az idővonal. Ezért eshetett meg, hogy a sorozat már a legelső jelenetében hatalmas szarvashibával, egy redős homlokú klingonnal kezdődik, azután pedig a hibák csak halmozódnak, amikor a szemünk elé kerülnek ferengik, borgok (akikkel ugye elvileg Picard kapitány találkozott először két évszázaddal később), valamint olyan vulkaniak, akik csak nyomokban, leginkább csak hegyes fülük és a logikához való ragaszkodásuk okán emlékeztetnek azokra a vulkani karakterekre, akiket már az előző négy sorozatban megismertünk. A hibákat még sorolhatnám napestig.
Az első két évad leforgatása után a készítőknek és a tévéstúdiónak be kellett látnia, hogy egy Star Trek-féleség nem állja meg a helyét, nincs olyan igény rá, amire számítottak. Így hamar-hamar örökbefogadtatták az ENT-et a Star Trek-kel. Megváltoztatták a főcímzenét - a dal maradt, de dinamikusabb változatot használtak -, maga a főcím is változott, a harmadik évadtól látható a Star Trek megjelölés a sorozat címe fölött.
A következő két évad azzal telt, hogy az addig elkövetett hibákat - különös tekintettel az idővonalra - kijavítsák. Kitalálták, hogy a TOS klingonjai valójában egyfajta betegségből fakadó mutáció miatt síma homlokúak, a faj eredetileg redősfejű. Nagy gondot fordítottak a sokunk által kedvelt vulkani karakterek és egyáltalán: a vulkani faj mentalitásának, gondolkodásának korrigálására, így változhatott pl. az eredetileg rendkívül emberellenes Soval nagykövet a sorozat második felében szimpatikus, az embereket segítő karakterré.
Volt persze néhány hiba, amit nem lehetett helyrehozni. Már csak azért sem, mert idő sem volt rá. Az önálló és nem igazán sikeres indulásából fakadóan a sorozat az első vetítésekor még Star Trek-ként sem tudott
annyi nézőt vonzani, amennyiért érdemes lett volna folytatni a forgatást, így a tévétársaság úgy döntött, hogy az eredetileg öt évadosra tervezett sorozatot négy évad után, valami ripsz-ropsz kitalált befejezéssel leállítja. Ezzel persze újabb öngólt rúgtak, hiszen az addigra már megstartrekesedett sorozat vérszomjas rajongói azóta is kritizálják - joggal! - a sorozat záróepizódját.
Az ötödik évad forgatókönyve pedig teljesen készen, forgatásra várva porosodik valahol egy kaliforniai fiókban. Csak a stúdión múlik, hogy egyszer leforgatják-e (nem valószínű), a színészek vállalnák a feladatot.
A TOS kivételével minden Star Trek sorozatot fenntartásokkal fogadtak a rajongók. Mindegyikkel kapcsolatban voltak kisebb-nagyobb nyafogások,
kifogások, ám ebben a "versenyben" az ENT viszi a pálmát - igaz, a ST-hez való kései csatlakozása nem igazán ismert még a rajongók körében sem, így sokkal keményebb megítélés alá került a sorozat, mint amilyet érdemelne. Természetesen az idő múlásával hozzászoktak a rajongók is ehhez a korai, 22. századot bemutató sorozathoz és lassan-lassan a szívükbe fogadták Archer kapitányt és legénységét, valamint az Enterprise NX-01-et.
A legjobban persze a sorozat színészei jártak. Elkezdtek forgatni egy szimpla sci-fi sorozatot, most meg Star Trek-színészekként járják a világot és a conokat megkapva mindazt a szeretetet, amit a Star Trek szereplők a fanoktól megkapnak. Meg is érdemlik.
február 14, 2010
R2-D2 a Star Trek-ben
Sokat beszéltek róla, sokan keresték, nos, valaki nemrég megtalálta. A Csillagok háborújának csipogó, hűséges kis robotja, R2-D2 statisztaszerepet vállalt a Star Trek XI-ben! Egészen kicsit, amilyen egy ilyen apró, szerény robothoz illik - de ott van.
Íme a bizonyság - és ha valaki nem hisz a fotónak, annak elárulom, hogy én sem hittem. Leültem és kikockáztam a jelenetnek ezt a részét. R2 valóban ott lebeg el az orrunk előtt, a saját szememmel láttam! :-D Akiknek megvan a film DVD-n, azok 00:46:30-nál maguk is megcsodálhatják, bár nem árt jócskán lelassítani hozzá a filmet.
december 03, 2009
Klingon Hamlet
Ezt nem én találtam, hanem Chello tette föl a Sci-fi portálra. Megnéztem és az agyam eldobtam :-D Szerintem hatalmas, megosztom veletek is: Hamlet monológja klingonul! :-D
Köszi, Chello! :-)
szeptember 12, 2009
Univerzális fordító
Star Trek - francia szinkronnal! Elgondolkodtam... valószínűleg a magyar szinkront is ugyanilyen muris lehet hallani azoknak, akik nem tudnak magyarul...
május 10, 2009
május 03, 2009
Megbékélve
Sokan kritizálták az új hajót, hogy milyen modern, mennyire nem illik bele az idővonalba, százféle kifogás merült fel ellene. Aki ki merte jelenteni (bocsánat, aki nagyon halkan azt merte suttogni), hogy a hajó szép, azokkal együtt futottunk a többiek elől :-D
Hát tessék, itt egy igazán jelentős vélemény a ST XI. Enterprise-áról. Vajon Kirk kapitányt - az igazi, az eredeti Kirk kapitányt, az Enterprise első parancsnokát - ki meri megkergetni? :-P
április 19, 2009
Hehe blokk
A neten kóvályogva találtam néhány gyöngyszemet:
Hehe... ST vs SW - na, melyik hajót választanád? :-)
Nem gabonakör!!! Star Trek!!! (katt rá!)
Amikor a replikátor elromlik...
Ez már nálam is súrolja a final frontier-t. Szülinapi ST torta. Kettőt kérek!
Az Enterprise szabira megy. (katt!)
április 02, 2009
Egy kis csemege
Most találtam és el is hoztam. A ferengi fiúcsapat :-)
Max Grodénchik (Rom), Jeffrey Combs (Brunt), Armin Shimerman (Quark), Wallace Shawn (Zek)
Ferengikről - egy kicsit másképp...
El tudjátok azt képzelni, hogy a ferengi egy félelmetes, az emberre nézve igen veszélyes faj? Ugye, nem?
Pedig a Paramount el tudta képzelni olyannyira, hogy a Next Generation-ben eredetileg ilyen szerepet szántak a ferengiknek, hogy az addigra megszűnt klingon fenyegetést valamivel felváltsák. Nem véletlen, hogy Letek és társai annyira ellenségesek és agresszívek voltak, hiszen akkor még ők voltak a Föderációnak kiszemelt következő ellenség. Csakhogy ez nem jött össze.Valóban kellemetlen(kedő) alakok a ferengik, de komoly félelmet plüssmacira emlékeztető nagy fülükkel és Zsákos Frodora jellemző méreteikkel nem nagyon tudnak bennünk kelteni. Szerencsére erre a Paramount emberei is még időben rájöttek és végül a ferengik ugyan rendkívül idegesítő, mégis kissé komikus, később pedig különc, ám kedvelt szereplőivé váltak a Star Trek világnak.

A fajuk neve egy eredetileg ázsiai szóból származik, melynek jelentése: idegen és rendszerint a nyugati emberekre használják. Ennek a szónak különböző alakjai megtalálhatóak az arab, hindu, perzsa nyelvekben, de még Afrikában is, az etióp nyelvben, sőt, a görögök a nyugat-európai emberekre a „farang” vagy „farangi” szót használják. Bár a szó jelentésében van egy kis lenézés a nyugati ember felé, ennek ellenére nem udvariatlan kifejezés, hanem teljesen hétköznapi mindegyik nyelvben.
Amióta az első ferengi megjelent az Enterprise-D képernyőjén, ők is nagy utat jártak be. Letek és társai még erősen majomszerű mozgással és viselkedéssel bírtak - bár az értelmi képességeik messze felülmúlták a majmokét. Agresszíven, ellenségesen viselkedtek, ráadásul nem is a ferengik társadalmára legjellemzőbb típust, az üzletembert, hanem a ferengi katonákat személyesítették meg.A ferengi faj a DS9 készítése idején forrt ki teljesen. Az első évadban ugyan még kísértenek a TNG-ből megszokott jellemzők (nagyon mulatságos látni, ahogy pl. Nog és Quark egy-egy szóváltás után fújnak egymásra, mint a macskák), azonban a sorozat folyamán elhagyják ezeket a vonásokat és egyre emberibbé válik a viselkedésük és a gondolkodásuk is. A DS9 ferengi családja fokozatosan és észrevétlenül bekúszott a nézők szívébe, szerethető karakterekké váltak.
Persze a ferengi társadalomnak is megvannak a maga renitensei. Pel, egy fiatal ferengi hölgy
nagy férfifüleket ölt magára, a DS9-ra utazik és remekül segíti Quark tárgyalásait a Domíniumból érkezett üzletfelekkel, amíg ki nem derül, hogy nem férfi, hanem nő. Mivel nem sikerül üzleti érzékével sem elnyernie Quark szívét - sőt, a férfit éppen Pel haladó gondolkodása riasztja vissza egy kapcsolattól -, visszatér a Ferenginarra.
Ishka mamus férfi álnevek mögé bújva jövedelmező üzleteket köt; dacolva a törvényekkel ruhát vesz magára és úgy beszél idegen férfiakhoz, mintha az nem lenne tilos egy ferengi nő számára. Persze Brunt, a Ferengi Üzletfelügyelet lelkes alkalmazottja ezt nem nézi tétlenül és lebuktatja Mamust.
A sorozat folyamán kiderül, hogy Ishka már fiatalabb korában sem tartotta be azokat a szabályokat, amiket fölöslegesnek vélt, pl. soha nem rágta meg ferengi szokás szerint fiai helyett az ételt, hanem mindkettőjüket önállóságra nevelte. Ő a sorozat egyik legmókásabb és legbölcsebb figurája; az a típus, akire azt szokták mondani, hogy
a jég hátán is megél, no meg azt, hogy eszméletlen dumája van. E mögé az "eszméletlen duma" mögé sok-sok igazságot tudtak elrejteni a ST írói.
Zek Nagy Nagus, a ferengik vezetője, aki ravaszsága és remek üzleti érzéke miatt kapta meg a Ferenginar vezetését, a sorozat vége felé Ishka mamus párja lesz. Mulatságos, mégis megható, ahogy a két idős ferengi minden családi tiltakozás ellenére kitart egymás mellett. Ishka mama gondosan ápolja Zek-et, akit elkap az időskori szenilitás és segít neki az üzleti ügyek intézésében. Zek annak ellenére, hogy a Vagyongyűjtési Szabályok élő
megtestesülése, hallgat Ishkára és kikéri a véleményét. A világ lassan változni kezd a Ferenginaron...
Ishka fiatalabb fia, Rom talán ennek a ferengi családnak a legkönnyebben megszerethető tagja. Pocsék üzletember, viszont remek műszaki érzékkel van megáldva és - ferengihez méltatlanul - talpig becsületes. Műszaki érzékét először bátyja,
Quark bárjában a replikátorok és holoszobák karbantartása-javítása során kamatoztatja, később egy közös kaland során szakértelmének köszönhetően megmenti fia és testvére életét, amikor űrhajójuk meghibásodik. Ez után az eset után állást változtat, kilép bátyja bárjából és a bajori műszaki karbantartók között találja meg a helyét és hivatását. Ő az első ferengi, aki "külföldi" nőt vesz feleségül, a kicsit butácska, de csupaszív és gyönyörű bajori Leeta-t. Ja és persze amíg el nem
felejtem, egy nagyon fontos dolog: a DS9 baseball csapatának, a Niners-nek utolsó, szép pontja is neki köszönhető :-) Karrierjének csúcsa pedig, hogy Zek őt választja utódjául Nagy Nagusnak.
Nog, Rom első házasságából való fia embergyerekkel, Jake Sisko-val barátkozik össze az
űrállomáson. Bár kultúrájuk és szokásaik nagyon eltérőek, a barátságuk és nyitottságuk ezeken a nehézségeken átsegíti őket. Nogból pár év alatt felelősségteljesen gondolkodó fiatalember válik, aki tisztában van a saját erényeivel és korlátaival (apjáéhoz hasonló gyatra üzleti érzéke van) és megtalálja a megoldást, hogyan boldoguljon az életben.
Ben Sisko ajánlásával felvételt nyer a Csillagflotta Akadémiára, ahová mint első ferenginek nem könnyű beilleszkednie, de ahol végül mégiscsak megtalálja és megállja a helyét és szép karriert fut be a Csillagflotta tisztjeként. Apró termete és ferengi származása ellenére megbecsülést vív ki magának még a klingonok között is bátorságával és emberi tartásával.
A TNG-ben felbukkanó ferengi karakterek (Letek, DaiMon Bok, DaiMon Bractor) katonásak, önfejűek, diplomáciára alkalmatlanok voltak, a DS9 ferengiei ravaszak, okosak, sokoldalúak és zömében fejlődésképesek. Kinőtték magukat - ahogy a Paramount is kinőtte magát végül ferengi-ügyben sokunk örömére :-)

március 24, 2009
Az első vázlat
március 16, 2009
Hallottátok?
Nemrég hallottam egy sztorit. Hogy aztán így volt-e valójában, ki tudja? Mindenesetre érdekes.
A '60-as években, amikor készültek az Enterprise tervei, Mr Roddenberry-nek egyik variáció sem tetszett. Végül letettek az asztalára egy makettet, amit véglegesnek szántak, de az sem felelt meg. Így aztán a tervező mérgében a hátára fordította a hajót az asztalon. És az a hátára fordított hajó lett az Enterprise!
Ezen az apró mozdulaton múlt a sok évtizedes karriert befutó csillaghajó formája :-D




