március 03, 2009

Kezdetben vala Spock...

4-5 éves lehettem, amikor először láttam Star Trek filmet. Igaz, akkor még a magyar királyi tévén „Űrszekerek” néven futott, nem tudom milyen meggondolásból. Már kicsin sem tudtam összerakni, hogy azt a sok repkedő palacsintasütőt miért szekereknek nevezik…?



Mindegy, a dolognak ez a szépséghibája azért nem tartott vissza attól, hogy lelkesen nézzem a filmeket. Hogy melyik filmek voltak pontosan, ki emlékszik már rá? Az viszont élesen megmaradt bennem, hogy az egyik repülő pingpongütőnek Enterprise volt a neve és volt rajta egy hegyes fülű, magas, mindig komoly illető, akit Spock-nak hívtak. Fogtam magam és nagyon eltároltam az én óvodás kis fejemben ezt a két nagyon fontos adatot, hogy majd később, ha szükség lesz rá, elő tudjam hívni.
Nem tudom, akkoriban hány Star Trek filmet vetítettek le a Kirk kapitány vezette Enterprise kalandjaiból. Egyszercsak eltűntek, én pedig őriztem az emlékezetemben azt a keveset, ami megmaradt belőlük: a hajó és a hegyes fülű illető nevét.


Évekig nem mutatott a magyar tévé Star Trek-et, még akkor is hosszú időnek kellett ehhez eltelnie, amikor már kereskedelmi adók is lettek. Aztán valamelyik tévé mégiscsak elkezdte sugározni és én boldogan rogytam le a készülék elé várva Spock-ot… aki nem érkezett meg, mert a Next Generation sorozatot adták és annak csak a vége felé van Mr Spock-kal egy dupla epizód.
Le voltam törve, mint a bili füle… de aztán megbarátkoztam az új, a modernebb Enterprise-zal, a másik legénységgel, akit Picard kapitány vezetett. Ez a hajó két ritkaságot is mondhatott a magáénak, Worf-ot, aki egy szem klingonként szolgált a Csillagflottában és Data-t, aki meg a világ egyetlen – legalábbis sokáig mindenki úgy tudta, hogy egyetlen – androidjaként parancsnok-helyettes a Flottában. Gyorsan választottam is kedvencet a legénységből, Data lett ebben a sorozatban a kedvencem.
Aztán elmúlt ez a sorozat – szerencsére láttam a dupla epizódot is Spock-kal :-) – és következett a következő, a Voyager.



Na, tessék, már megint egy új hajó, egy új legénység, lehet megint új arcokat, jellemeket megszokni… De azért ment ám ez hamar, mert a történet egyszerűen magával ragadott. Ráadásul ebben is volt egy hegyes fülű, Tuvok, persze, hogy ebben a sorozatban meg ő lett a kedvenc! :-)

Ez is véget ért és akkor következett a Deep Space Nine. Abban meg állandó ferengi szereplő volt, Quark. Ismertem én akkor már a ferengiket, a hideg futkosott a hátamon, ha megláttam egyet, most meg ezekből lesz egy folyamatosan az orrom előtt?
Igen, ott volt folyamatosan egészen addig, amíg szépen a kedvenc figurámmá nem vált ebben a sorozatban :-) Hosszasan ecsetelhetném, mi mindent találtam szimpatikusnak ebben a karakterben, de nem teszem, mert terveim szerint egy későbbi bejegyzés róla és a családjáról fog szólni.
Azóta ilyen-olyan Star Trek fórumokon kalandozva, beszélgetve tudom már, hogy nem én vagyok az egyetlen lény a Föld nevű bolygón, akinek a szimpátiáját elnyerte Quark.


Végül következett az Enterprise című sorozat, amivel nem tudtam mit kezdeni. Egy hirtelen ugrással visszamentünk az időben oda, amikor az ember még csak próbált kapaszkodni azért, hogy a tudását és képességeit a vulcaniak elismerjék. Vagyishogy amikor próbálta az ember tudásban utolérni a vulcaniakat. Addigra megszoktam a 24. századi technikát, díszleteket, most meg hirtelen visszaugrottunk a kezdetek kezdetéhez, a 22. századba. Ráadásul a fickó, aki Archer kapitány szerepét játszotta, nem tartozik kifejezetten az általam kedvelt színészek közé… Szerencsére (elnézést az ENT kedvelőktől) ebből a sorozatból nem vetítettek le túl sok részt, inkább visszatértek a TNG-re.


Pár hónap alatt csendes Spock-rajongóból valóságos Star Trek fan lett belőlem, ahogy megismertem és megszerettem a filmeket, legénységeket, hajókat. És felnőtt fejjel már – különösen az újabb sorozatokat nézve – megláttam azt, ami a számomra a legfontosabb lett a Star Trek-ben, azt a számomra nagyon szimpatikus eszmeiséget, amihez minden sorozatban és minden mozifilmben következetesen igazodtak.

Hogy Star Trek fan vagyok-e? Többé-kevésbé ismerem a filmeket, de nem tudom kívülről őket. Nem halok bele, ha úgy telik el az életem, hogy nem látok élőben ST szereplőt, de ha lenne alkalmam rá, szívesen találkoznék bármelyikükkel – különös tekintettel a kedvenceimre. Akármikor szívesen nézek ST filmeket, éjt napallá téve tudok beszélgetni róluk. Talán ez a „fan-ság”? Ha igen, akkor StarTrek rajongó lettem :-)


(A fotók mindegyike az első szériából, vagy nagy filmekből való. Az egyszerűség kedvéért nem követtem az illusztrációval a történetet.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése