március 25, 2010

Az örökbefogadott gyerek

Bárhol szóba kerül az Enterprise sorozat, valaki már a beszélgetés elején mindig bedobja az idővonal-problémát. Az idővonalat, amit ez a sorozat jelentősen megbolygat, legalábbis az első két évadban.

Hogy miért nem figyeltek erre a sorozat készítői, úgy gondolom, ideje tisztázni.

Az Enterprise sorozat eredetileg nem a nagy Star Trek franchise keretében készült, hanem önálló, a Star Trek-től független sorozatként. A készítők úgy gondolták, hogy a hajó ismerős neve, néhány, a ST-ből ismerős faj és a ST-elvekre valamennyie hasonlító eszmék révén "Star Trek" fémjelzés nélkül is megáll majd a sorozat. Így, miután a kezdetekkor nem Star Trek-ként kezdték el forgatni és vetíteni, nem volt fontos az idővonal. Ezért eshetett meg, hogy a sorozat már a legelső jelenetében hatalmas szarvashibával, egy redős homlokú klingonnal kezdődik, azután pedig a hibák csak halmozódnak, amikor a szemünk elé kerülnek ferengik, borgok (akikkel ugye elvileg Picard kapitány találkozott először két évszázaddal később), valamint olyan vulkaniak, akik csak nyomokban, leginkább csak hegyes fülük és a logikához való ragaszkodásuk okán emlékeztetnek azokra a vulkani karakterekre, akiket már az előző négy sorozatban megismertünk. A hibákat még sorolhatnám napestig.

Az első két évad leforgatása után a készítőknek és a tévéstúdiónak be kellett látnia, hogy egy Star Trek-féleség nem állja meg a helyét, nincs olyan igény rá, amire számítottak. Így hamar-hamar örökbefogadtatták az ENT-et a Star Trek-kel. Megváltoztatták a főcímzenét - a dal maradt, de dinamikusabb változatot használtak -, maga a főcím is változott, a harmadik évadtól látható a Star Trek megjelölés a sorozat címe fölött.

A következő két évad azzal telt, hogy az addig elkövetett hibákat - különös tekintettel az idővonalra - kijavítsák. Kitalálták, hogy a TOS klingonjai valójában egyfajta betegségből fakadó mutáció miatt síma homlokúak, a faj eredetileg redősfejű. Nagy gondot fordítottak a sokunk által kedvelt vulkani karakterek és egyáltalán: a vulkani faj mentalitásának, gondolkodásának korrigálására, így változhatott pl. az eredetileg rendkívül emberellenes Soval nagykövet a sorozat második felében szimpatikus, az embereket segítő karakterré.

Volt persze néhány hiba, amit nem lehetett helyrehozni. Már csak azért sem, mert idő sem volt rá. Az önálló és nem igazán sikeres indulásából fakadóan a sorozat az első vetítésekor még Star Trek-ként sem tudott annyi nézőt vonzani, amennyiért érdemes lett volna folytatni a forgatást, így a tévétársaság úgy döntött, hogy az eredetileg öt évadosra tervezett sorozatot négy évad után, valami ripsz-ropsz kitalált befejezéssel leállítja. Ezzel persze újabb öngólt rúgtak, hiszen az addigra már megstartrekesedett sorozat vérszomjas rajongói azóta is kritizálják - joggal! - a sorozat záróepizódját.

Az ötödik évad forgatókönyve pedig teljesen készen, forgatásra várva porosodik valahol egy kaliforniai fiókban. Csak a stúdión múlik, hogy egyszer leforgatják-e (nem valószínű), a színészek vállalnák a feladatot.

A TOS kivételével minden Star Trek sorozatot fenntartásokkal fogadtak a rajongók. Mindegyikkel kapcsolatban voltak kisebb-nagyobb nyafogások, kifogások, ám ebben a "versenyben" az ENT viszi a pálmát - igaz, a ST-hez való kései csatlakozása nem igazán ismert még a rajongók körében sem, így sokkal keményebb megítélés alá került a sorozat, mint amilyet érdemelne. Természetesen az idő múlásával hozzászoktak a rajongók is ehhez a korai, 22. századot bemutató sorozathoz és lassan-lassan a szívükbe fogadták Archer kapitányt és legénységét, valamint az Enterprise NX-01-et.

Érdemes az ENT keletkezésének körülményeiről legalább ennyit tudni, így megbocsájthatóbbá válnak azok az idővonalbéli- és egyéb "hibák", amiket a sorozat készítői az első két évad alatt elkövettek. Nem a Star Trek elleni merénylet volt, még csak nem is figyelmetlenség, vagy nemtörődömség, egyszerűen a sorozat akkor még nem volt Star Trek, nem volt miért figyelni ezekre a dolgokra.

A legjobban persze a sorozat színészei jártak. Elkezdtek forgatni egy szimpla sci-fi sorozatot, most meg Star Trek-színészekként járják a világot és a conokat megkapva mindazt a szeretetet, amit a Star Trek szereplők a fanoktól megkapnak. Meg is érdemlik.

5 megjegyzés:

  1. [Na akkor írok egy nem off kommentet, hogy egyenlítsek]
    Az Enterprise sorozatnak az elején járok, szívesen nézem, de mégsem mondanám hogy szeretem. Végig fogom nézni, mert hajt a kíváncsiság, de nem gondolom hogy a kedvenc sorozataim között lesz. Ha elfelejtem mindazt, amit tudok a Star Trekről, egy kiváló Sci-fi sorozatot kapok, de Trek viszonylatban nem tartom nagy durranásnak. Mondjuk azért kár, hogy nem fejezték be.

    VálaszTörlés
  2. Íme, egy ékes példa arra, hogy az emberek felületesen, gyakorlatilag ismeretlenül alkotnak ítéleteket.

    Ahogy én látom, a Star Trek egyik legnagyobb sikere az, hogy egy tőle függetlenül elkezdett és nem az ST ismérvei és törtenelme (idővonala) szellemében haladó sorozatot félidőben magába tudott integrálni és képes volt teljes értékű - ismétlem: teljes értékű - Star Trek sorozattá tenni a széria kezdeti másfélesége dacára is.

    Természetesen nem kell kedvenccé választani - nekem sem ez a kedvenc ST sorozatom -, még kedvelni sem kell, de az elhamarkodott, át nem gondolt ítéletektől bizony jobb óvakodni.

    Érdemes előbb végignézni, azután átgondolni akár több szempontból is, és utána alkotni véleményt a sorozat egészéről, nem az első öt-tíz rész megnézése után.

    VálaszTörlés
  3. Nekem ez a kedvenc sorozatom. Igaz, amikor először láttam, a TOS-érából csak a mozifilmeket ismertem, a többi sorozatot viszont (igaz, fordított sorrendben, de) végig láttam. Számomra felüdülés volt a másfajta technológia és hozzáállás, plusz Scott Bakulába elég hamar belehabarodtam :P
    Objektíven nézve viszont tény, hogy az első két évad olyan össze-vissza volt mind minőségben, mind hangulatban, de egy-két epizód már itt is kiemelkedett, pl. a Fallen Angel, amely közelebb hozta egymáshoz a vulkáni és emberi fajt, ugyanakkor voltak benne zavaró hülyeségek is, de ezt most nem részletezem. A harmadik évad viszont egyetlen, feszült történet, sokan talán ezt is kritizálják, hogy nem eléggé Trek, de egy háborús helyzet soha nem kellemes, és bizony nehéz döntéseket is tudni kell meghozni. A negyedik évad pedig tudatosan kezdte összefűzni az elvarratlan szálakat a Trek világával. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült befejezni, és hogy pont akkor kaszálták el a sorozatot, amikor a legjobb volt.
    Szóval Leon, kitartás, és majd a végén mondj véleményt :)

    VálaszTörlés
  4. Tetszett a post, érdekes volt. Azt nem is tudtam, hogy nem ST-ként indult az Enterprise. Illetve tudtam, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Az meg, hogy az idővonal néha hajlik, nemi gazán zavar, képregényeken edződtem, ott már megszoktam ezt a fajta megközelítést. Nekem anno felüdülés volt nézni az Enterprise-t, és ugyan a kicsit össze-vissza néztem ( első évad kb. feléig, aztán 3. majd 4., utána megint 1. évad, majd 2. )nekem a gyengébbnek kikiáltott 1. és 2. évad is szimpatikus volt. A végét viszont megbocsájthatatlanul összecsapták!

    VálaszTörlés
  5. A vége tényleg megbocsájthatatlan. Többet értek volna vele hosszú távon, ha leforgatják az ötödik évadot, és befejezik a sorozatot tisztességesen. Úgy tűnik, időnként az amcsik sem pozitívak, ennek meg ez az eredménye ;-S

    VálaszTörlés