július 17, 2009

Skizofrénia és a XII

Idestova két és fél hónap telt el a XI bemutatása óta. Úgy gondolom, mindenki látta már és ennyi idő arra is elég volt, hogy mindannyian elhelyezzük valahova ezt a filmet a Star Trek világon belül. Gondolom, a vélemények még mindig megoszlanak :-) Ha megengeditek (és ha nem, akkor is :-P), elmondom, mire jutottam ezzel a filmmel és a Star Trek-ben elfoglalt helyével.

A karakterek egyértelműek: a TOS-os fiúk-lányok, csak megváltozott külsővel. Ami magát a filmet illeti... nos, nem erőlködöm, hogy belepasszírozzam az eredeti Star Trek világba. Ahogy már korábban is pedzegettem, számomra ez a film a ST egy új ága, ami az eredeti kiindulópontból származik, viszont másfelé kanyarodik. Más történelem, más körülmények, más barátok, más ellenfelek. Ennyi idő bőven elég volt, hogy megtanuljam úgy külön kezelni ezt a filmet, hogy azért szem előtt tartsam, hogy a Star Trek nevet viseli, ez a név pedig mindenkit kötelez a ST filozófia szem előtt tartására, az eszmeiség megőrzésére. Úgy érzem, ezen a téren JJ nem követett el megbocsájthatatlan hibákat, és bízom benne, hogy a jövőben sem fog. Ergo: a magam részéről elfogadtam az új filmet Star Trek filmnek, amely egy alternatív idősíkban játszódik. (Vajon Daniels, az idővonal éber őre mit szólna ehhez a svédcsavarhoz? :-D)

Ezt a blogot az eredeti Star Trek-kel kezdtem és mivel bennem már helyére kerültek a XI-gyel kapcsolatos kérdések, kételyek és válaszok, úgy döntöttem, hogy függetlenül attól, hogy a Star Trek most egy nagy villává kezd válni közös nyéllel és két ággal, egy egységként fogom nézni. Magyarul: természetesen a jövőben mindkettőről esik bőven szó, kép és videó, az eredeti Star Trek-ről és az újról is.

JJ kicsit skizofrénné tett most minket a művével - engem mindenképpen -, de a dolog nem megoldhatatlan. Ha beilleszteni nem is lehet az új filmet a régi ST egységébe, semmiképpen sem lehet megkerülni, vagy kihagyni; összetartoznak és talán néhány év múlva ugyanolyan elválaszthatatlanok lesznek, mint a régi Star Trek sorozatai, filmjei. Csak idő kérdése. JJ ígérete szerint cirka másfél év múlva megkapjuk ismét a magunkét - vagyis a XII-t -, úgyhogy az új ST idővonal is épülget és szépülget majd. (Remélem, a következő filmnek ad már tisztességes címet is, mert bele fogunk keveredni a számokba - nem mindenki Data! :-D)

Tehát, kedves barátaim, ezentúl is a Star Trek lesz a téma, amiben lesz régi ST és új - a skizofréniámra pedig elkezdtem szedni a sárga és kék tablettákat! :-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése