július 24, 2010

Add nekem a te szemeidet...

Nem kell megrémülni, nem Ady-versek elemzésébe fogok, csak arra gondoltam, hátha valakit érdekel, hogyan láttam én múlt hétvégén Mr. William Shatner-t.

Nagyjából ennyi idő kellett - egy hét - ahhoz, hogy egyáltalán megpróbáljam szavakba önteni a személyes találkozás élményét, és még most sem vagyok biztos benne, hogy sikerül. Azért megpróbálom...

Talán azért is olyan nehéz beszélni erről, mert nem egy embert láttam magam előtt. Egyszerre láttam a fiatal, vakmerő Jim-et, az Enterprise kapitányát a TOS-ból, aztán Kirk admirálist, aki már idősebben - de annál sármosabban - navigálta hajóját és legénységét időn és téren át a mozifilmekben, láttam a még idősebb William Shatner-t, akit számtalan interjúból ismerek, a világhírű színészt és azt a 79 éves idős bácsit, akinek egyszer szerettem volna a nyakába ugrani megköszönni mindazt a csodás élményt, amit a munkájával nekünk adott és ad, máskor meg legszívesebben eldugtam volna valahová, nehogy elfáradjon, kimerüljön.

A szemében még most is ott csillog Jim huncutsága; jókedélyű, közvetlen, természetes, a rajongóit nagyon szerető embernek láttam. Korához illő bölcsességgel vette tudomásul - és talán picit mulatott is rajta -, hogy vagyunk jónéhányan, akiknek a puszta jelenlététől elakad a lélegzetünk.

Erős; a fényképezkedés és autogram-osztás több órás viszontagságát remekül és rutinosan viselte, határozottan a kezében tartotta az eseményeket, figyelt mindenre, látott mindent, ami körülötte történt - nem vitás, ő volt a főnök! :-)

Mégis átengedte a fanoknak a főnökséget egy-egy percre, szívesen teljesített apró kívánságokat - mint az enyémet is a fotózáson, hogy fogja meg a kezem - ettől pedig még inkább ő maradt a főnök.


Aranyos, öregbácsis lett mostanra a mozgása, a gesztusai, de még mindig ott lobog benne a régi tűz, ezt határozottan érezni. A színpadon a kezét ugyanolyan legényesen vágta zsebre, ahogy régen, és hiába tettek be neki széket, nem ült le, állva beszélte végig a cirka másfél órát föl-alá sétálva a színpadon.



Egy régivágású öregúr, aki még most is, hogy az egész világ ismeri, folyamatosan ad, ad, ad... kedvességet, tiszteletet, szeretetet, színészi alázatot... Talán ezért is olyan népszerű, talán ezért is szeretik/szeretjük annyian, mert hagyja magát szeretni, és mert viszonozza. Egy másik, már letűnt, de sokkal értékesebb kor embere. Istenke tartsa meg őt még nagyon-nagyon sokáig közöttünk erőben és egészségben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése