február 04, 2010

Kira

Valahogy mindig úgy alakult, hogy női karaktereket nem választottam a kedvenceim sorába. Kira Nerys ezredes azonban kivétel. Talán azért, mert sok hasonlóság van bennünk.


Kira a kardassziaiak által megszállt Bajor bolygón született. Gyerekkora szinte nem is volt; gyermekéveit nélkülözés közepette, anyja elvesztésének tudatával élte. 12 évesen a bajori ellenállási mozgalom tagja lett és rendületlenül harcolt bolygója és a bajori nép szabadságáért. Kemény, határozott, stabil értékrendű és mélyen hívő, ám gyanakvó és bizalmatlan emberré vált.

A Bajor felszabadulása után a Deep Space Nine-on kapott feladatot Sisko parancsnok elsőtisztjeként, akkor még őrnagyi rangban. Feladatköréhez a Bajor és a Föderáció közötti közvetítő diplomata szerepe is hozzátartozott. Nem örült a feladatnak, ahogy nem örült annak sem, hogy a végre felszabadult Bajor hirtelen egy másik hatalomhoz, a Föderációhoz kíván csatlakozni. Úgy érezte, nehezen és sok áldozattal kivívott függetlenségüket újabb veszély fenyegeti.

Siskoval kezdetben feszült volt a viszonya. A parancsnok következetesen érvényesítette a Csillagflotta szabályzatát és a Föderáció eszméit az állomáson, amivel Kira nem mindig értett egyet. Viták, harag, félreértések, sértettség jellemezte kezdetben a kapcsolatukat, amit Kira kis híján meg is szakított, amikor kérte visszahelyezését a Bajorra. Ahogy telt-múlt az idő, parancsnok és elsőtiszt jobban megismerte egymást és mindketten engedtek merevségükből. Ebben persze nagy szerepe volt annak is, hogy Sisko a Bajor Prófétáinak Kiválasztottja volt, így minden bajori szeretete és tisztelete megillette őt. Kira végül az űrállomáson maradt és már-már baráti kapcsolatot alakítottak ki Siskoval. Ez sem volt ugyan zökkenőmentes, de bármin is balhéztak össze, a barátság megszakadása már föl sem merült.

Más barátokra is talált a csillagflottások között. Legjobb barátja Jadzia Dax lett. A két lány együtt járt a holoszobába középkori, földi történeteket játszani fura jelmezekben; megosztották egymással gondjaikat, örömeiket és pasiügyeiket is.

A legszorosabb kapcsolata azonban mégis a Főnökkel és családjával lett. Miles éppen állapotos felesége, Keiko egy közös utazásuk során megsérült, és a magzatot Bashir doki Kira testébe helyezte át. A több hónapos "béranyaság" ideje alatt Nerys az O'Brien-szálláson lakott és a család tagjává vált, majd bajori módon szülte meg az embergyereket és utána is szinte anyjaként viszonyult hozzá.

A kardassziai Gul Dukathoz furcsa kapcsolat fűzte. Dukat a Bajort megszálló kardassziai csapatok vezetője volt; a bajoriak esküdt ellenségüknek tekintették és gyűlölték. Ám kiderült, hogy Dukatnak van egy lánya, Ziyal, akinek az anyja bajori nő volt. Kira megmentette a lány életét, amikor apja meg akarta ölni, azután pedig átvállalta a felügyeletét. Amikor Dukat az állomásra jött Ziyalt meglátogatni, a beszélgetések, közös vacsorák során egészen családias volt a hangulat. Persze Kira nem felejtette el, valójában ki Dukat, így annak sorozatos udvarlási kísérletei rendre kudarcot vallottak.

A nagy szerelem az alakváltó Odo volt a számára. Már a kardassziai megszállás idején ismerték egymást, a DS9-on pedig hosszú időn keresztül remek munkakapcsolatban, később barátságban voltak. Végül egy időbaleset során Kira megtudta, Odo valójában hogyan érez iránta. Nem ment ugyan a dolog egyik pillanatról a másikra, de a végén csak egymásra találtak.


Kira nagy utat járt be a sorozat első epizódjától az utolsóig. A kezdetben ellenséges, gyanakvó, görcsös, merev katonából remek diplomata és még remekebb elsőtiszt lett; képessé vált bízni másokban és igazi, mély barátságba került a társaival; végül pedig, de nem utolsósorban: méltó utódja lett Sisko kapitánynak a Deep Space Nine parancsnoki székében.


Kira Nerys ezredes hosszú útját Nana Visitor elbűvölő játékán keresztül ismerhetjük meg :-)

13 megjegyzés:

  1. Nem is tudom... valahogy nekem nem a kedvencem. Viszont jókat nevetek rajta mikor Quarkkal ölik egymást :D

    VálaszTörlés
  2. Valahogy erre a karakterre senki nem figyel oda. Rá tényleg oda kell figyelni, nem annyira nyilvánvalóak és láthatóak a rezdülései, mint a többieké.

    VálaszTörlés
  3. Érdekes karakter, az egyszer biztos. Vannak elég merész ötletei néha - pl. naprendszerben térváltás - de kellenek is xD

    VálaszTörlés
  4. Tudom mire gondoltál... :P

    VálaszTörlés
  5. Bocs az offért, andi, történt valami a blogomon, ami téged is érint.

    VálaszTörlés
  6. Semmi gond, Chello, de mi az? Már szétkerestem mindent... Vak lennék? És jó, vagy rossz?

    Módosítok:

    Megvan, csak olyan gyors voltam, hogy még meg sem jelentetted :-D
    Meg vagyok szeppenve és örülök és most feladtad nekem a leckét, hogy én mivel lepjelek majd meg a születésnapodon, mert ezek után ez nem könnyű. És nem csak a díjra gondolok :-)

    VálaszTörlés
  7. Chello, te tudtad hogyha a nevedre kattolok egy Kiszel Tünde honlap jön be? xD

    VálaszTörlés
  8. Túrót, a blogja jön be. Ne itt tessen idétlenkedni, Leon, arra ott a francbukk! :-P

    VálaszTörlés
  9. Jééééé... tényleg! Akkor riadót fújok, mert ez tutira nem szándékos.

    Petiiiiiii!!!!!! :-D

    VálaszTörlés
  10. Hangosabbaaaaaan! xD Ha előbb látom rendelek neked egyet és kiküldöm a Születésnapodra :P

    VálaszTörlés
  11. Nézd át a központozást, vagy puskázz a Petiről, én is azt csinálom :-)

    (Remélem, ez méltó válasz volt a kiszeles ajánlatodra :-PPP)

    OK, vissza a ST-hez! :-)

    VálaszTörlés