január 21, 2010

"Letészem a lantot, nyugodjék..."

Nem, a címben szereplő idézet valóban nem a Star Trek-ből van, hanem Arany Jánostól, de most ez illik ide a legjobban.

A szöveg alján lévő időpont valós, tényleg hajnalban pötyögöm ezt a postot. Gondolkodtam egész éjjel és úgy döntöttem, nem írom tovább a blogot. Nem azért, mert nem szeretem már a Star Trek-et, ugyanúgy szeretem, ahogy eddig, ám tegnap este rábukkantam egy amerikai Star Trek blogra, amit gyorsan tovább is adtam és hatalmas sikere volt. Ez jó, ennek nagyon örülök. Viszont ezzel egyidőben szembesültem azzal, hogy Trek-blogot igazán csak az amerikaiak tudnak írni. Ők tudnak olyan anyagokhoz, információkhoz hozzáférni, amiket érdemes megmutatni, amikről érdemes szót ejteni. Ők helyben vannak, a Star Trek hazájában élnek közel mindenhez, ami Trek. Én csak beszélgetni szeretek róla. Nem értek hozzá, csak nézem és elmesélem, amit láttam; nem tudok plusszal szolgálni. Akkor viszont édeskevés, amit teszek.

Közel egy évvel ezelőtt leginkább magamnak kezdtem el itt írkálni. Aztán jöttek néhányan és valamiért ittragadtak. Viszont most már tudom, hogy az, amit én tudok csinálni, semmi, nem méltó a Star Trek-hez és inkább nevetséges, mint hasznos, úgyhogy alapos átgondolás után úgy döntöttem, befejezem és meghagyom a lehetőséget azoknak, akik sokkal értékesebb blogokat tudnak vezetni a Star Trek-ről.

Köszönöm az eddigi figyelmeteket, a kommentelőknek a hozzászólásaikat, az olvasóknak a türelmet - akikkel pedig más fórumokon is szoktam találkozni, azokkal ezután is találkozunk :-)

Ha pedig igazán jó Star Trek blogot akartok olvasni, akkor javaslom Frederick blogját, a My Star Trek Scrapbook-ot.


62 megjegyzés:

  1. Ez baromság! Nem vagy kipihenve! Tessék lefeküdni, reggel pedig törölni ezt a bejegyzést! A kép maradhat! Ez nem magyarázat, hanem nudli! Nem vagyunk meggyőzve!

    VálaszTörlés
  2. Az említett blogról ezt kell tudni: "This Site Named Best New Fan Site for 2008 by TrekMovie.com." És akkor mi van! Ennyi erővel én is törölhetném az enyémet, mert minek, ott az io9!
    A faszikám hatvan éves. Majd ha te hatvan éves leszel, a te blogod is olyan lesz! Megáll az enber esze.
    (Komolyan mondom, reggel hétkor erre kell felkelnem, hát hihetetlen.)

    VálaszTörlés
  3. Nézd a jó oldalát, Chello, legalább nem fogunk vitatkozni azon, hogy felfüggeszd-e átmenetileg a kérdőjelek büntetését, amikor idekommentelsz, vagy ne :-P

    Tényleg átgondoltam és tényleg úgy érzem, hogy csak paródiát csinálok ebből a jobb sorsra érdemes franchise-ból, annak pedig nem sok értelme van.
    Ez nem életkor függvénye. Egyszerűen azoknak, akik ott laknak, jóval nagyobbak a lehetőségeik, mint nekem itt. Akár hatvan évesek, akár húsz. Nekik, tűzközelből érdemes Trek-blogot írni és írjanak is, sokat és jókat.

    És nehogy azt hidd, hogy csak csettintettem és döntöttem. Olyan pokoli éjszakát, ami most nekem volt az ellenségemnek sem kívánok. De így helyes és - ahogy hegyes fülű szerelmem mondaná - így logikus. Maradjanak a jók és pusztuljanak a rosszak.

    VálaszTörlés
  4. Majdnem elfelejtettem. Azt hiszem, félreértettél. Nem fogom törölni a blogot. Ami eddig fölkerült rá, itt marad elrettentő példának.

    VálaszTörlés
  5. Megnéztem ennek a Fredericknek a másik blogját (van neki négy), a Fantastic Flashbackset. Annak a láttán nekem is kedvem lenne abbahagyni az enyémet ... :(
    De ő például nem írt száztízes listát Star Trek idézetekből! Olyan csak itt van.

    VálaszTörlés
  6. Látod... Ha még rád is ilyen hatással van ez a pali a blogjaival, akkor mit mondjak én, aki bevallottan lelkizősebb vagyok nálad? Legalább most már érted, hogy miről beszélek :-(

    Írtam egy százas listát... nagy dolog... bárki meg tudja csinálni, ha megvannak neki a filmek. Csak meg kell nézni őket, ki kell írogatni, sorbarendezni és kész. Nem nagy ügy, kenhetem a hajamra :-(

    Te meg abba ne hagyd a blogolást, a te blogod klassz. Csak az enyém szar.

    VálaszTörlés
  7. A faszi blogjának tudod, mi a titka? (Minden szünetben azt lestem eddig, néhány bejegyzést ki is posztoltam Joey haverom kedvéért féjszbúkkra.) Annyi, hogy tele van papíralapú régi amerikai - tehát nekünk ritka - cikkekkel. Csak be kell szkennelnie. Nem nagy ügy.
    Ha én előkotornám pl. a sok nyolcvanas évekbeli Star Wars cikkemet, hasonlót csinálhatnék én is.
    Ne ítélj ilyen hirtelen. Én már kezdem átlátni az egészet.

    VálaszTörlés
  8. Épp erről írtam a postban, hogy ott van lehetőség ilyesmikhez hozzájutni, itt meg nincs. Tehát több sansza van egy ottaninak jó ST blogot írni, mint aki nem az USA-ban lakik. Pont ez volt az, ami miatt úgy döntöttem, leállok. Lopkodni nem akarok a blogjáról, és tisztességesebb mindenkit odairányítani, mint folytatni ezt a ST-blognak titulált borzalmat.

    VálaszTörlés
  9. De hát két külön tészta a kettő. Az övé Star Trek Scrapbook. És arról is szól: újságkivágásokat rak. A tiédnek Star Trek Feeling a címe, és a Star Trek érzés van benne. Még mindig nem értem a problémát.

    VálaszTörlés
  10. Dehogynem, Peti, szerintem pontosan érted, különben nem rögtön két kommenttel indítottál volna és nem ilyen kommentekkel.

    Tökmindegy a jelleg. Ha valami nem jó, akkor nem kell erőltetni. És ez a blog nem jó, most már tudom. Másfélét meg nem tudok írni, mert nem tudok és nem is akarok kibújni a bőrömből. Írjanak azok a Star Trek-ről, akik tudnak is írni róla. Én nem tudok.

    És most kimegyek bőgni a klotyóra :'-(

    VálaszTörlés
  11. Basszus, Peti, 625+1 Star Trek epizód van a fejemben, plusz 11 nagyfilm. 5 éves korom óta nézek Star Trek-et magyarul, angolul, németül, ahogy éppen jött. De csak szeretni tudom, elemezni nem, mert nem is akarom analizálni. A szeretet meg egy bloghoz kevés. Csak abból kiindulva nem lehet olyan blogot írni, aminek nyugodt lelkiismerettel adhatom a Star Trek címet. Én ilyen vagyok, csak így tudom nézni és látni a ST-et, így tudom kezelni és úgy tűnik, ez kevés, ergo: én vagyok kevés. Ez van. Így meg semmi értelme továbbra is bohócot csinálni szegény Star Trek-ből.

    VálaszTörlés
  12. "Dehogynem, Peti, szerintem pontosan... stb." - Akkor még azt hittem, értem. És akkor még nem analizáltam ilyen alaposan ennek a Frédinek a blogjait. És ma délelőtt kezdtem a problémát nemérteni.
    Na, aludj rá egyet, aztán erre még visszatérünk, már megint becsöngettek ebben a kötsög iskolában.

    VálaszTörlés
  13. Itt is "becsöngettek". Franc! Na, majd este...

    VálaszTörlés
  14. Ezt komolyan el sem hiszem... őszintén fel vagyok háborodva... és tényleg.... Star Trek Scrapbook? Kinek kell az? A jenkiknek... És igenis kell egy Star Trek blog, és érdekességekkel teli blog, ami nem a száraz számadatokra és a hivatalos megfogalmazásokra megy, hanem emberi oldalról közelíti meg a dolgokat. Ennyi erővel most rögtön bezárhatnám én is a Star Trek Szerepjáték fórumomat, mert vannak látogatottabbak. Ennyi erővel ebben a pillanatban lemondhatnék a Karinthyba való felvételemről, mert vannak nálam jobbak. És ha vannak? Akkor mi van? Nem kell velük törődni. Jól tudod hogy az olvasók szerették ezt a blogot, és egy negatív kritikáról sem tudok (Ezt nem olvastam végig). Ha most abbahagyod akkor újra igazolod hogy sokoldalú vagy. Akkor megkaphatod a "Legrosszabb pillanatban feladós" tulajdonságot is. És nem tudom felfogni hogy ott forgolódtál azon gondolkozva hogy kell -e ez a blog. KELL! Ha nem írod tovább azzal sok embernek csalódást okozol. Nem mindenki beszél úgy angolul hogy egy angol blogot teljesen megértsem. Jó azért valamennyit értek abból, de akkor is... Van aki németet tanult. És nem érti. És ennek a blognak folytatódnia kell. Írnod kell majdnem az összes DS9 szereplőről, meg mondtál valamit, valami nagyszabásút ami miatt húztad az időt. És szinte biztos vagyok benne hogy nem a Sisko cikked volt, mert azt a kisujjadból rázod ki. És én is tudok ám idézgetni pl. Petőfi Sándor a XIX. század költői: "Nehéz munkát vállal az magára, ki kezébe most lantot vesz." (nem biztos hogy pontos, de szerintem eléggé. Egyik kedvenc versed) És te jól álltad a sarat. Feljöttem nézni az új postot, és mit látok? Egy baromságot... ráadásul szegény "Spockocska" arcával fémjelezve. És most csak a te kedvedért megpróbálok valami értelmeset összehozni, ha esetleg egy angolul beszélő is elolvasná a kommentet (az lehet hogy inkább röhögni támad kedve a tudásom alapján)

    I have just turned on my computer, I connected to internet, and I've loaded this blog. When I read this post, I felt... hm... perhaps an electric shock. If you will not publish posts, I'll be fall asleep. This is an exciting blog, with lots of pictures and videos. You should continue it. You must continue it! I can't write more.

    Remélem most már látod hogy mennyire hiányozna a blog. És tényleg nem tudok már mit mondani... tiéd a döntés...

    VálaszTörlés
  15. Thanks a lot, Leon, you're an angel, but I'm feeling that my blog is ridiculous. You quoted Petőfi before. If it's your favourite poem then you must know that its first two lines are: "Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez". Nekem sem kellett volna. Alaposabban át kellett volna gondolnom annak idején, hivatott vagyok-e ST blogot írni, vagy sem.

    Most megfogadom Chello tanácsát (ritka pillanat!), átgondolom újra, de nem hiszem, hogy változni fog a döntésem. A Star Trek jobb bloggert érdemel, mint én.

    (Egyébként ráéreztél, valóban az volt a terv, hogy a DS9 szereplőkről írok. Ahhoz nem kell kutatni, itt van a fejemben, csak le kell írni, mellette meg lehet nyugodtan dolgozni. Lehetett volna. Ha már ennyire egy húron pendülünk, nem akarod folytatni ezt a blogot? Neked úgyis tetszik :-)

    VálaszTörlés
  16. Luke Skywalker mondta: NOOOOOO!
    Én mondom: NOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO!

    Jó blogger vagy, és engem érdekelnek a blogjaim (A többi angyalt is :P)Chello pedig egy okos emberke, hallgatnod kéne a tanácsaira. Ez a blog jó minőségű. Nem tökéletes, de ha küldesz nekem egy tökéletes blogot, megeszem a lábujjaimat. És egyértelműen nem :D Nem hoznám azt a színvonalat. Én elírkálgatom a Csillaghajó blogocskámat, tény nem egy Memory-Alpha de a célnak sztem megfelel.

    VálaszTörlés
  17. BlogjaiD! Rendszerint megkeverem a betűket.

    VálaszTörlés
  18. Chello értelmi képességeinek elemzésébe ne menjünk bele, mert még elbízza magát :-) Most egyébként hallgatok rá; általában nem csak rá nem, hanem senkire sem. Szóval gondolkodás van (szépen, jól, magyarul).

    VálaszTörlés
  19. Forog az agykerék:
    Űrbéli biciklikerék,
    Dax, Kira, Worf, Sisko,
    Quark bárjában holnap lesz a disco.

    VálaszTörlés
  20. Amikor feljöttem a blogodra, először azt hittem viccelsz. Rájöttem, hogy nem. Had idézzek akkor én is:
    "- Magának elment az a vulkáni esze?" Oké, tudom, hogy nem Petőfi, de ez illik ide, mert ez egy Star Trek blog.

    Ráadásul ilyen logikátlan kifogást, hogy, "mert nem Amerikában élek." Lehetünk mi akár Etiópiában, az Északi-sarkon vagy a galaxis bármely pontjában, ahol fogni lehet az internetet:) A lényeg az, hogy én imádom olvasni a bejegyzéseidet, egy csomó érdekességet megtudni belőlük, és olyan emberkék vannak itt, akik szeretik a Star Treket. Igaz még csak most találtam a blogodra, viszonylag új vagyok, de épp ezért most nem hagyhatod abba. Ahogy olvasom az előttem írókat, három embernek már biztos, hogy elvonási tüneteket okoznál.
    Szóval fontold meg még egyszer és tegyél magadnak egy nagy szívességet:
    "Tedd félre a logikát... Menj a szíved után!";)

    VálaszTörlés
  21. "Néha a többség érdeke fontosabb kevesekénél, vagy egy emberénél". És nekünk egyáltalán nem érdekünk hogy abbahagyd!

    VálaszTörlés
  22. Tudod, Éroszka, én egy elfuserált ferengi vagyok. ST fórumokon is az Ishka nevet használom, nem véletlenül. Ha nem érzem, hogy hasznos, amit csinálok, akkor nem csinálom. Már megkaptam a magamét ettől is, attól is, és nagyon jól esik, amiket mondtok, de nekem kell éreznem azt, hogy jó az, amit csinálok. És most azt érzem, hogy nem jó.

    VálaszTörlés
  23. Hello!

    Thanks for the link to my blog, glad you like it! But yours is valuable also.

    If you have the time and the desire, I encourage you to continue to share your love of Star Trek in your own way. Your readers do enjoy hearing your personal thoughts and memories, which add to their own. Star Trek is a personal thing close to many people's hearts, and when we share what it means to us, we connect with others who love it also.
    So, don't give up simply because there are other blogs out there with more "stuff" on them. Original thoughts on the show are important to share! We each have something of value to offer.

    VálaszTörlés
  24. Na látod Andi! Vagy Ishka :P Moogie :D Már négyen mondtunk győzködünk.

    VálaszTörlés
  25. Hoppá.
    Agyam eldobom.
    Huszonnégy komment után - és különös tekintettel a huszonharmadikra - én azt hiszem, ezt a "vitát" lezártnak tekinthetjük.

    VálaszTörlés
  26. Chello, meg foglak ölni. Vagy ölelni. Még nem döntöttem el. Ebben a te kezed van.

    VálaszTörlés
  27. Hurrá! Marad a blooog! :D

    VálaszTörlés
  28. Éljen, tehát akkor folytatod?:) Összefogtunk és meggyőztünk, köszönjük Fredericknek, aki nélkül nem sikerülhetett volna:) Így kell ezt csinálni emberek!
    Már azt hittem vulkáni tudategyesítést kell végeznünk, hogy jobb belátásra kényszerítsünk, de nem kellett. Éljen:D

    VálaszTörlés
  29. A ferengikkel nem lehet tudategyesítést csinálni :-P A telepaták sem látják a gondolataikat. Olyan az agyfelépítésük (négy részből áll kettő helyett), hogy nem lehet a fejükbe látni.

    VálaszTörlés
  30. De Troi (természetesen...) valamit érez belőlük. Ha jól tudom :) Mamuuus :D Ezentúl Mamusnak fogunk hívni :D (Vagy csak a magam nevében beszéljek?)

    VálaszTörlés
  31. Inkább ne hívj Mamusnak, annyira öreg még nem vagyok. Meg az Andi nevet jobban szeretem, csak vannak helyek, ahol hülye nickneveket kell használni (:-S), ezért választottam az Ishkát.

    Troi sem érez semmit, legfeljebb azt hiszi. Max. zavart, azt meg meg tudom érteni, hehehe :-D

    VálaszTörlés
  32. Troit annyira nem bírom... nem láttam túl sok TNG-t, de ha valami kissé ismeretlen fajjal találkoztak, rögtön bekönnyezett és akkor: Óóó! Hálát/Fájdalmat/Félelmet/Éhséget*gyomorkorgás* Érzek!

    VálaszTörlés
  33. Ne tessen Troi-t bántani, rendes lány az! Végülis Lwaxana lánya, csak rendes lehet :-)

    VálaszTörlés
  34. Végülis... akinek Odo a mostohaapja :D Odo végülis egy másik nővel is összeházasodott igaz? Mikor meg kellett győznie a családját... azt hiszme.

    VálaszTörlés
  35. Odo Lwaxanaval házasodott össze, hogy a régi férje ne vegye el tőle a gyerekét, akit várt. Aztán meg Kirával jöttek össze. Több komolyabb kapcsolatáról nem tudok.
    De nem fogom most itt elmesélni az egész DS9-t. Tessék megnézni! :-P

    VálaszTörlés
  36. 6x15-nél járok :P És valóban nem volt más... mármint házasság. De volt neki egy nője. Aki ilyen adatgyűjtő volt. Azt hiszem ügynök volt valahol, és kitörölték az emlékeit. Volt neki adatgyűjtő a nyakán.

    VálaszTörlés
  37. Kalandja volt pár, bár az sem túl sok. Viszont ha még nem láttad az utolsó másfél évadot, akkor inkább csöndben maradok, nehogy lelőjek pár poént :-)

    VálaszTörlés
  38. És az a leggonoszabb dolog hogy kezdem unni a DS9-t. Múltkor láttam egy VOY epizódot és elámultam a légkörétől hogy milyen jóóóó :D

    VálaszTörlés
  39. Akkor kár volt minden partizánakció, hogy folytassam, mert ezután is a DS9-ról lesz szó :-P Csak előbb még jön egy dupla post két másik fontos témáról. De nem ma, mert ma nincs agyam hozzá. Mozgalmas éjszakám volt.

    Egyébként meg nem értelek, a DS9 az 5. évadtól pörög fel csak igazán.

    VálaszTörlés
  40. Tudom. Ezért tartok most szünetet (mondjuk kényszerszünet a tanulás miatt). Utána megint újdonságnak hat.

    VálaszTörlés
  41. Andi.
    Ha már választani kell, ne az ölés legyen. Igaz, a másikra sem szolgáltam rá, ugyanis nekem ehhez tényleg semmi közöm. Én amikor elköszöntünk, megtartottam egy duplaórát, aztán rohantam a Gyerekért a bölcsibe, és este fél hat körül erre értem haza. Azért írtam hogy hoppá meg hogy az agyamat, mert köpni-nyelni nem tudtam.

    VálaszTörlés
  42. Akkor nem értem... Most írtam a blogjára is, mert gondolom, ide többet nem jön, de lehet, hogy nem is fogja érteni, hogy ki vagyok és miért írtam, mert nem is ő járt itt? Akkor mi ez? Honnan tudja, mit írtam, ha nem tud magyarul? Ha meg tud, miért angolul írt?
    Jó lenne, ha kiderülne, mi ez az egész, mert addig idegbajos leszek, hogy ki intézkedik a hátam mögött.

    VálaszTörlés
  43. Ja, és természetesen akkor az ajánlatom érvénytelen, életben hagylak. Csak most meg szétvet az ideg, hogy ki szól úgy bele a dolgaimba, hogy nem egyeztet velem - nemhogy előre, de még utólag sem.

    VálaszTörlés
  44. Andi,

    Thanks for the kind comment on my blog!

    No one is arranging anything! I regularly backtrack links to my site, to see who is linking to me or talking about my blog. My counter does this for me. I saw your link, followed it, then used Google translator to read it in English. Once I saw what was happening, I wrote you in a comment, figuring that you must read English, due to the side panel text which was in my language, and that you also read my site.

    So, it was all me, no-one pointed me here. I just enjoy seeing other people's Trek blogs! And I never would want to be responsible for discouraging someone else's efforts.

    I have placed a link to your page on my links list, through Google translator for my readers. Having fun reading your entries!

    VálaszTörlés
  45. Ez biztosan az Igazi Frederick volt. Nézd meg a profilját. És lehet hogy abból a másfél angol kommentből derítette ki. Vagy ismer valakit aki beszéli a magyart.

    VálaszTörlés
  46. Szerintem senki nem intézkedik. Frederick kaphatott egy e-mailt a Blogspottól, hogy trackback van, riadó. Vagy használ valami analyticset. Idenézett, hogy ki pingelte meg a blogját, aztán nyomatott rá egy Google Translatort. Én legalábbis ezt tenném. Nekem meg, képzeld, a 3D-s Firt Men in The Moon rendezője, David írt levelet a Féjszbúkkon! (Bemásoltam kommentként a postom alá, check it outold le!)

    VálaszTörlés
  47. Háhá, nem hiába hív engem Watsonnak az Antal Jóska!!! :)))

    VálaszTörlés
  48. Frederick,

    Oh, I see! I'll never get used this modern technology... I didn't have idea how could you find me just now in this critical moment.

    Yes, come here anytime you want, you're welcome here :-)

    No more secret, I'm calm. Thanks a lot! :-)

    VálaszTörlés
  49. Comedy of Errors? :D

    VálaszTörlés
  50. Mr. Watson (:-P): Jéééééé... na, akkor mönök csekkolni.

    VálaszTörlés
  51. I think we have to change language soon. Learn in English, my friends! :-DDD

    Nyugi, marad magyar nyelvű, remélem az univerzális fordító normálisabban fordít magyarról angolra, mint vissza :-D

    VálaszTörlés
  52. :-D Joke of the year :D

    VálaszTörlés
  53. :-D You have inborn talent to be a blog owner.

    VálaszTörlés
  54. Leon, this is extreme... I'm not. I just like to chat about Star Trek.

    VálaszTörlés
  55. Perhaps extreme... But I think it's true.

    VálaszTörlés
  56. Visszaválthatnátok a magyarra, hát nem értek egy kukkot se! :)

    VálaszTörlés
  57. Vagy alkalmazhatjuk a tipikus öregemberek módszert:

    - Ájv dzsászt prektááájz iiiiingliiiiis!

    VálaszTörlés
  58. Chello, ismerek egy jó angoltanárt, műfordító is, beajánljalak neki? :-DDD

    VálaszTörlés