Mea culpa, Enterprise...

Az ENT az egyetlen Star Trek sorozat az ötből, amit nem láttam többször is az elejétől a végéig, mert csak néhány részt vetített jó pár évvel ezelőtt belőle a magyar tévé. Amikor meg lecserélték ezt a sorozatot másra, bizony nem kajtattam utána, mert egyszerűen nem tetszett. Nem tetszett, mert annyira mások voltak benne az emberek, mint a többi sorozatban, indulatosabbak, meggondolatlanabbak, időnként agresszívebbek; nem tetszett, mert annyira másnak ábrázolta az ember-vulcani kapcsolatokat és mert teljesen más volt a technika a többi sorozathoz képest, sokkal kezdetlegesebb. Nem bántottam, nem minősítettem sosem, csak nem foglalkoztam vele, mert nem érdekelt.

Amikor elkezdtem ezt a blogot voltak is kétségeim amiatt, hogy vajon lehet-e mindenre kiterjedően beszélni a Star Trek-ről úgy, hogy egy momentuma nem igazán ismerős és nem szimpatikus. Mégis belekezdtem, mert szeretem a ST világot és szeretném, ha sokan szeretnék velem együtt. Viszont emiatt a hiányosság miatt most rávettem magam, hogy megnézzem az ENT-et.

Számomra is meglepő volt a hatása, talán ez az eltelt éveknek tudható be. A pilotfilm végén teljesen elérzékenyültem, a zenéje megfogott, a történeteket, az embereket érdekesnek találtam. Igen, tudom, hogy az ENT nem igazán illik bele a Star Trek idővonalba – még maguk az alkotók sem fémjelezték eredetileg ezt a sorozatot a Star Trek elnevezéssel -, mégis érdekes és bevallom, most magával ragadott. Még csak az elején tartok, de egyre nagyobb várakozással ülök le ENT-et nézni.

Az emberek mentalitása valóban olyan, amilyennek a post elején írtam, de részről részre előjön, hogy szeretnének változni, csak hát ahhoz hátra kellene hagyni annyi mindent… az előítéleteket, a korlátolt gondolkodást, a rosszul értelmezett büszkeséget... és ez nem megy egyik napról a másikra. A vulcani-ember kapcsolatok eléggé kezdetlegesek, a vulcaniak egyszerűen lenézik az embereket, de gondoljunk csak bele, mennyivel járnak ők előttünk. Nem osztanak meg velünk mindent, ahogy később Picard és Janeway kapitány sem oszt meg mindent olyan fajokkal, akik még nincsenek azon a szinten, hogy előnyükre váljon ez a fajta tudás. És azért T’Pol, az Enterprise vulcani kutatótisztje ahogy egyre jobban megismeri az embereket, egyre jobban megérti őket.

A sztori a 22. században játszódik és az első Enterprise, az NX-01 legénységének kalandjait meséli el. Kirk kapitány csak 100 év múlva vezeti majd a saját Enterprise-át. Az ENT idején kb. 90 év telt el azóta, hogy a vulcaniak felfedezték a Földet és elkezdték az együttműködést az emberrel. Lehet, hogy lenéztek minket, de nem hagytak magunkra. Itt maradtak és ha csak csöpögtetve is, de adagolták a tudásukat. Megtehették volna, hogy felszállnak az űrhajóikra már az első találkozás után és soha többé nem jönnek a Földnek még a környékére sem. Nem ez történt.

Hogy miért titkolóznak, arról T’Pol beszél Archer kapitánynak: az ember kiszámíthatatlan, erőszakos, az indulataitól túlvezérelt lény – vagy legalábbis 100 évvel azelőttig ez volt rá a jellemző. Mi történik, ha valami miatt visszatérnek ezek a tulajdonságok úgy, hogy már olyan tudás van az ember birtokában, amihez komoly felelősségérzetnek kell társulnia, hogy ne rosszra használja?
Teljesen megértem. Én is sokszor szívesen szájon vágnék egy-egy vulcanit, amikor hallom, ahogy a filmben az emberekkel beszélnek, de a lelkem mélyén megértem őket és elmúlik a pofozkodós kedvem. És ha jobban belegondolunk, ennek ellenére – vagy talán éppen azért, mert így viselkedtek velünk – lett az ember olyan, amilyennek megismertük a DS9-ban, a VOY-ban és a TNG-ben.

Ünnepélyesen bocsánatot kérek minden ENT rajongótól, minden ENT-et készítő alkotótól és színésztől. Idővonal ide, vagy oda, az Enterprise értékes kis ST sorozat :-)